A Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) szerint az eddig javasoltnál komolyabb képzésen kellene a 737 MAX-pilótáknak átesnie, mert egy szimulátoros teszten súlyos hibákat vétettek gyakorlott pilóták.

A hatóság erről a Bloomberg szerint már értesítette a repülőgépgyártót. A továbbképzés lényege, hogy a pilóták megfelelően reagáljanak az esetleges vészhelyzetekre.

Egy február 19-i, a hírügynökség által megismert levélben az FAA azt írta, a szimulátoros tesztek során a pilóták több lépést is eltévesztettek, emiatt újabb képzésben kellene részesülniük.

Forrás: Boeing via Youtube

A decemberi, már frissített átesésvédelmi rendszerrel (amelynek része a két 737 MAX-katasztrófa okaként feltetelezett, úgynevezett MCAS) végzett próbán az American, a United és a Southwest pilótái mellett az Aeromexico személyzete is részt vett, és többféle veszélyhelyzetet szimuláltak.

Bár a pilóták egyike sem zuhant le a géppel, de súlyos hibákat követtek el.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A már továbbképzésen átesett pilóták sem tudták befejezni az MCAS vészhelyzeti ellenőrzőlistáját, és a szenzorhibákhoz, így hibás adatokhoz köthető eljárásokban is nehézségekbe ütköztek.

Néhány pilóta teljesen össze volt zavarodva a robotpilóta működésétől, az automata jelzőrendszerrel való interakcióik pedig zavarosak voltak.

Ezek után az elemzés szerint több ország hatósága is újabb képzések teljesítését írhatja elő a pilótáknak.

A Boeing a cikkre reagálva azt közölte, hogy bár benyújtották előzetes javaslatukat a képzés átalakítására, folyamatosan kapcsolatban állnak a hatósággal és az ügyfeleikkel, hogy véglegesítsék a csomagot. „Az utolsó szót a hatóság mondja ki” – fogalmazott a gyártó.

Forrás: Boeing

A tesztek eredményei miatt a Boeing már nem azt kommunikálja, hogy a korábbi 737-eseken teljesítő pilótáknak nincs szüksége újabb szimulátoros képzésre, bár eredetileg ez volt a koncepció. A Wall Street Journal január elején írt arról, hogy az FAA fontolóra vette a kötelező szimulátorozást. Ez után a Boeing maga közölte, hogy javasolni fogják a szimulátoros képzést a pilótáknak

A kérdés azért ennyire fontos, mert a szimulátoros tréningek újabb hetekkel vethetik vissza a típus visszatérését a forgalomba, és emellett ez költséges is. Pont ezek miatt döntött korábban a Boeing úgy, hogy nem írja elő a szimulátorozást a régebbi 737-esről átülő pilótáknak, pedig a repülésirányító rendszerekben több fontos módosítás is történt.