Márciustól kevesebb szolgáltatás jár a Lufthansa-csoport fapadosának Basic tarifájához, vélhetően a költséghatékonysági program részeként.

Fotó: AIRportal.hu

A veszteséges üzemelés megszüntetését célzó új stratégiát még tavaly júniusban mutatta be az anyavállalat.

A flotta és a járathálózat racionalizálása mellett ennek részeként a tarifákat sem hagyják érintetlenül. Az Aerotelegraph a cég közlésére hivatkozva ugyanis azt írja, hogy márciustól „fapadosabb” lesz a legolcsóbb, Basic jegykategória.

Ezen túl már csak egyetlen kézipoggyászt lehet felvinni a fedélzetre, és nem jár ingyen a reptéri check-in.

A kézipoggyász tömege viszont nem változott, ahogy eddig, ezen túl is 8 kilós lehet, mérete pedig legfeljebb 55x40x23 centi. Azt viszont nem garantálják a Basic tarifásoknak, hogy ez a fedélzeten is utazik velünk: ha teltház van, a beszállókapunál ingyen fel lehet adni a raktérbe.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A reptéri check-in pénzért (5 euró a helyszínen, 2,5 euró a jegyvételkor) továbbra is elérhető a Basic tarifánál. A lap által idézett közlemény szerint mindezekkel „versenyképesebb lesz” a legolcsóbb jegykategória, jobban megkülönböztetik a következő, Smart kategóriától – amelynél viszont az árban foglalt étel-ital esett ki korábban, és már csak külön vásárolni lehet.

A kabin egy részében a jegyfoglaláskor elérhető ingyenes ülőhelyválasztás már néhány hete megszűnt: fizetni kell érte, avagy a rendszer automatikusan kioszt egy széket.

A változások természetesen felmenő rendszerben lépnek életbe, aki korábban vette meg a jegyét, arra még a régebbi szabályozás vonatkozik.