A Magyarországon is hadrendben álló, túlzás nélkül legendássá vált Mi-24 harci helikopter prototípusa napra pontosan ötven évvel ezelőtt, 1969. szeptember 19-én emelkedett először a levegőbe.
Az Egyesült Államok 1960-as években elkezdett harcihelikopter-fejlesztéseit látva az akkori Szovjetunió vezetése sem akart lemaradni az új technológiák alkalmazásában.
Az új típusú hadviselésben egyre nagyobb szerephez jutottak a forgószárnyasok, így felmerült az igény kifejezetten támadó, a földi csapatok közvetlen tűztámogatására alkalmas helikopter kifejlesztésére.
Erre Mihail Leontyevics Mil és csapata, a 329-es számú tervezőiroda és repülőgépgyár kapott megbízást a pártvezetéstől. A kezdeti tervekkel 1966-ra készültek el, de a hadsereg vezetésében a támogatókkal egyetemben számos magas rangú ellenlábasa is akadt az új megoldásnak.
Erre csak rátett egy lapáttal, hogy a harci helikopter programjához a Kamov tervezőiroda is ajánlott egy, a Ka-25 könnyű helikopter átalakításából született „alacsony költségvetésű” tervet.
Végül a 329-es iroda munkája bizonyult meggyőzőbbnek, és a következő évben a V-24 jelű prototípus fejlesztésére és megépítésére rá is bólintottak az illetékesek.
Az már kezdetben látszott: a nyugati AH-1 és AH-56 típusokkal szemben a koncepció nagy előnye, hogy a típus a pilóták mellett 6-8 felfegyverzett katona szállítására is alkalmas, saját fegyverzete mégis valóságos „repülő tankká” teszi.
A megépült, első repülését 1969 szeptember 19-én végrehajtó prototípus legalább annyiban különbözött a ma Mi-24-ként ismert típustól, mint amennyiben megegyezett vele.
Már ekkor megjelent a hajózó személyzet tandem elrendezésű kabinja, amelyben egymás mögött foglaltak helyet, valamint a rakéták elhelyezéséhez a törzshöz csatlakoztatott oldalszárnyakat használtak, felfüggesztési pontokkal.
A pilóta- és operátori fülke kabinja azonban még egy légteret alkotott a gépen belül, az üvegezés pedig szögletes volt, a kilátást zavaró függőleges merevítésekkel.
A kezdeti tesztelés során számos ponton történtek módosítások, egyebek mellett bal oldalra helyezték át a farokrotort, forgási irányát megfordították. A harci feladat megkövetelte a nagyobb sebességet, ehhez igazodva a főrotort kismértékben, a hossztengely mentén előre döntötték.
Az első, végleges verziónak tekinthető Mi-24A gyártása ezekkel együtt is egészen hamar, 1970-ben megindulhatott. A felszerelt alakulatok 1971-ben érték el az alapszintű bevethetőséget, a flotta „teljes jogú” tagjává pedig 1972-ben vált a típus.
Az egész keleti blokkba jutott belőle
A Szovjetunióban és a keleti blokkon belül számos állam fegyveres erőihez kerülhetett az új típusú forgószárnyasból néhány éven belül, így Magyarországra is. Nálunk azonban már a továbbfejlesztett, máshol a mai napig használt D verzióval kezdődött a hadrendbe állítás, amikor 1978. július 26-án megérkezett Taszárra az első négy példány.
A NATO által Hind kódnévvel ellátott típus a Magyar Néphadsereg 87. Szállítóhelikopter-ezred 1. harcihelikopter-századához került. Az üzemeltető alakulat többször nevet és szervezeti felépítést váltott, tevékenysége központjában viszont töretlenül a Mi-24-esek álltak.
Számuk 1989-ben, a rendszerváltáskor érte el csúcspontját: ekkor huszonkilenc Mi–24D és tíz Mi–24V volt állományban.
A helikopterek fokozatosan használták el üzemidejüket, így számuk innentől folyamatosan csökkent. Az inaktív példányok csoportját gyarapította még az 1995-ben vasúton az országba érkezett, egykor a Német Demokratikus Köztársaság tulajdonát képző tizennégy Mi-24D és hat Mi-24P.
Ezekből csak kettő, 30 milliméteres gépágyúval szerelt, modernebb Mi-24P állt ténylegesen hadrendbe 2004-ben. Augusztusban az MH 87. Bakony Harcihelikopter-ezred megszűnt, forgószárnyasai Szolnokra kerültek, és itt folytatódott az üzemeltetés egészen 2013-ig, amikor az utolsó példányt is leállították.
A típus reneszánsza 2017 végén kezdődött, ekkor szállítottak ki Oroszországba nagyjavításra és korszerűsítésre négy gépet, amelyeket további négy követett.
A 2018 végén, illetve 2019 elején visszaérkezett gépek között dominálnak a modernebb P verziók, amelyek 30 milliméteres gépágyúja jóval hatékonyabb és erősebb ballisztikus tűzerőt képvisel, mint más verziók 12,7 milliméteres géppuskája.
Az üzemeltető alakulat a Simon Péter alezredes vezette Főnix zászlóalj, a parancsnokkal 2019 márciusában interjút is készítettünk, illetve az első, rendszerbe visszaállítást célzó éleslövészet egy napjáról is tudósítottunk.
A Mi-24 fejlesztése eközben tovább folyik Oroszországban, a legújabb változatok képességei és felszereltségük egyelőre nem teljesen tisztázott, annyi azonban biztos, hogy 21. századi mércével is potensnek mondhatók – erről részletesen itt írtunk.
