A szerb légitársaság járatát teljesítő Embraer E195-ös jóval a futópálya végét elhagyva tudott csak elemelkedni, a pályafények és navigációs berendezések oszlopainak ütközött, ami sérüléseket okozott a törzsön, szárnyon és a vízszintes vezérsíkon, a gép egy órával később biztonságosan leszállt.

Az Air Serbia Belgrád és Düsseldorf közötti, JU 324-es számú járatát a görög Marathon Airlinestól személyzettel együtt bérelt Embraer E195LR teljesítette volna február 18-án, vasárnap este.

Az OY-GDC lajstromjelű, 2008-ban gyártott repülőgép a belgrádi légikikötő 30L futópályájáról készült felszállni, ám a személyzet nem a futópálya végén, hanem a D5 gurulóút csatlakozásánál állt fel a futópályára, amely mindössze 1273 méterre van az egyébként 3500 méter hosszú pálya végétől.

Az Embraer nem tudott elemelkedni a futópálya végéig, a túlfutás során a bevezető fénysor és a navigációs berendezések oszlopainak ütközött.

A pilóták folytatták a felszállást, és az AVHerald adatai szerint mintegy 500 méterrel a futópálya vége után sikerült elemelkedni a repülőgéppel, de a futópálya vége után 2 kilométerrel is még csak 50 láb (15 méter) magasságon repültek. (A repülésbiztonsági oldal bejegyzésének korábbi változatában még nagyobb távolságok szerepeltek.)

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A járat ezt követően 4000 láb magasságba emelkedett, majd várakozás és egy megszakított megközelítés után a második próbálkozásra, körülbelül egy órával az indulás után biztonságosan leszállt a repülőtér 30L jelű futópályáján.

A balesetben személyi sérülés nem történt, ám az Embraerben és a reptéri infrastruktúrában jelentős károk keletkeztek

A leszállást követően készült felvételeken látható, hogy a törzs bal oldala hosszan felszakadt, megsérült a bal szárny és vízszintes vezérsík is, egy videón pedig az is szembetűnő, hogy a bal oldali szárnytőnél üzemanyag folyik.