Sikeresen lezárult a Pratt & Whitney hajtóművekkel felszerelt A321neo típus tesztelési programja. Az európai és amerikai légügyi hatóságok, az EASA és az FAA együttesen adták ki a típus légialkalmassági engedélyét. Az európai repülőgépgyártó közlése szerint az első példány hamarosan forgalomba áll.

Fotó: Airbus | © AIRportal.hu

Fotó: Airbus

Az Airbus A320neo új generációs keskenytörzsű Airbus-család legnagyobb típusváltozata, az A321neo a mintegy 130 tesztrepülés alkalmával több mint 350 órát töltött a levegőben.

A program során a tesztpéldányok szerkezetét és rendszereit jóval a tervezett teljesítményük és teherbírásuk felett tesztelték a szakemberek, hogy megbizonyosodjanak arról, hogy a típus minden légialkalmassági feltételnek megfelel.

A tesztrepüléseken a gyártó igazolta, hogy a típus teljesítménye megfelel a tervezett értékeknek a hatótáv és az üzemanyag fogyasztás tekintetében is.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A gyártó közleménye kiemeli, hogy a típus teljesítménye alacsony sebességértékek mellett is kiemelkedően jó, jelentősen kisebb mértékben terheli a környezetet, mint elődjei, beleértve az alacsonyabb zajszennyezést is.

A Pratt & Whitney hajtóművekkel felszerelt A321neo után a következő hónapokban várhatóan a CFM International LEAP-1A hajtóműves A321neo is megkapja az európai és amerikai légügyi hatóságoktól ma típus légialkalmassági engedélyét.

Az Airbus eddig 89 vásárló részéről több, mint 4800 repülőgépre regisztrált megrendelést az A320neo típuscsaládból, mely 60%-os piaci részesedést jelent.

2019-től érkeznek az A321neo-k a Wizz-flottába

A321neo látványterv a Wizz Air színeiben. (Forrás: Airbus) | © AIRportal.hu

A321neo látványterv a Wizz Air színeiben. (Forrás: Airbus)

A Wizz Air a típus egyik legnagyobb megrendelője, a légitársaság a 2015-ös Paris Air Show-n rendelt meg 110 darab Airbus A321neo repülőgépet.

Az A321neo legújabb innovációi közé tartozik a megnövelt teljesítmény és jobb aerodinamikai tulajdonságok, új generációs hajtóművek és a sharklet szárnyvégek, amelyekkel kategóriájában a legalacsonyabb specifikus fogyasztást éri el, több mint 15%-os megtakarítással a ma használatos egyfolyosós repülőgéphez képest, egyúttal csökkentett CO2-kibocsátással és alacsonyabb zajszint mellett.

A Wizz Air jelenleg Európa egyik legfiatalabb flottáját üzemelteti Airbus A320 és A321ceo típusú repülőgépeivel, melyek átlagos életkora 4 év. 2018-ig további 30 Airbus A321ceo csatlakozik a WIZZ flottájához, és 2019-ben érkezik az első A321neo, a többi repülőgép pedig 2024-ig csatlakozik a légitársaság flottájához.

A 110 repülőgép közül 51-et a már meglévő repülőgépek tervezett cseréjére használnak majd, amelyeket visszaszolgáltatnak a lízingbeadóknak vagy értékesítenek 2019 és 2024 között.

Az A321neo típus hasonlóan az A320neóhoz kétféle, új generációs hajtóművel rendelhető, a CFM International LEAP-1A és Pratt & Whitney PW1100G hajtóművel.

240 utas szállítására lesz képes az A321neo

Levegőben az első A321neo. (Fotó: Airbus) | © AIRportal.hu

Levegőben az első A321neo. (Fotó: Airbus)

Az Airbus A321neo az A320neo típuscsalád legnagyobb befogadóképességű tagja. Tipikus kétosztályos elrendezésben 206 utas szállítására képes, de sűrű székezéssel, egyosztályos elrendezésben maximális utaskapacitása 240 fő.

A nagyobb maximális befogadóképesség érdekében a gyártó az A321-es jelenlegi (ceo) verziójához képest változtatott a vészkijáratok számán és elrendezésén, az A321neo repülőgépeken oldalanként két-két szárny feletti vészkijárat is helyet kapott.

A repülőgép törzsének hossza 44,51 méter, mely csaknem 7 méterrel hosszabb az A320neo család alapváltozatánál. A repülőgép szárnyfesztávolsága 35,8 méter, (függőleges vezérsíkjának földtől mért) magassága 11,76 méter, a fedélzet legnagyobb szélessége 3,7 méter.

Az A321neo típus hatótávolsága 3 500 tengeri mérföld, mely 6 500 kilométernek felel meg.
A típus maximális felszállótömege 93,5 tonna, maximális tömege üzemanyag nélkül 75,6 tonna.

Az A321neo típus hasonlóan az A320neóhoz kétféle, új generációs hajtóművel rendelhető, a CFM International LEAP-1A és Pratt & Whitney PW1100G hajtóművel. A Wizz Air az általa rendelt példányokhoz az utóbbit, azaz a Pratt & Whitney PW1100G hajtóművét választotta A321neo repülőgépeihez.

Az A321neo repülőgépeken alkalmazott Pratt & Whitney PW1133G típusváltozatú hajtóművek egyenként 150 kN maximális tolóerő leadására képesek.

Az A321neo prototípusa 2016. február 9-én teljesítette szűzfelszállását, a D-AVXB lajstromjelű, CFM International LEAP-1A hajtóművekkel felszerelt A321neo repülőgép Hamburgból szállt fel első tesztrepülésére. Az első Pratt & Whitney PW1100G hajtóművel felszerelt A321neo pedig 2016. március 10-én emelkedett először a levegőbe. Az első A321neo repülőgépet a tervek szerint 2016. végén adják át üzemeltetőjének, bár a berepülési program egy kisebb baleset (tail strike) miatt csúszást szenvedett.

Az A320neo típuscsaládból eddig 4 796 darab repülőgépre rendelkezik az Airbus érvényes megrendeléssel, ebből 1 294 darab a legnagyobb befogadóképességű A321neo változatra szól.

Az Airbus 2016. első hónapjaiban adta át az új generációs keskenytörzsű típuscsalád első példányát, egy A320neo repülőgépet, a Qatar Airways helyett a típus indító légitársaságává előlépett Lufthansa részére. A típus bevezetése és a repülőgépek átadása az üzemeltetők részére a Pratt & Whitney hajtómű gyerekbetegségei és alkatrész-gyártási problémái miatt tetemes csúszást szenvedett.

Ajánló Kipróbáltuk a Lufthansa első A320neo repülőgépét

2016. február 12-én pénteken Hamburgban adta át ünnepélyesen az Airbus a Lufthansa az első új generációs hajtóművekkel felszerelt A320neo repülőgépét. Az átadó ünnepséget követően Hamburgból Frankfurtba repültünk a vadonatúj A320neo fedélzetén. Részletek…