A légi üzemeltetői engedély (AOC) megszerzéséhez szükséges első tesztrepülését hajtotta végre csütörtökön a 2019 áprilisában csődbe ment, most újraindulását tervező légitársaság.
A Jet Airways helyi médiaértesülések szerint tíz tesztrepülést tervez ahhoz, hogy az indiai légügyi hatóság (DGCA) kiadja a légitársaság légi üzemeltetői engedélyét, amely előfeltétele a kereskedelmi járatok újraindításának.
A VT-SXE lajstromjelű Boeing 737-800-as repülőgép május 5-én, a légitársaság megalapításának 29. évfordulóján szállt fel el Haidarábádból, majd később átrepülték Delhibe.
A 2019 áprilisában leállt légitársaság a csődeljárás során új befektetőkhöz került, amelyek 2022 első negyedévében belföldi járatokkal tervezték az újraindulást, de
a legfrissebb értesülések szerint az ehhez szükséges hatósági engedélyek kiadása csak 2022 harmadik negyedévére várható.
A Jet Airways egykor India legnagyobb magánkézben lévő légitársasága volt, 120 repülőgépből álló flottával Londonba, Dubajba, az Egyesült Államokba is közlekedett. Az állami Air India és a fapadosok viszont annyira lenyomták a jegyárakat, hogy a Jet Airways azzal már nem tudott versenyezni.
Az anyagi helyzet 2018-ban romlott meg jelentősen, majd plusz tőke hiányában a vállalat hiteleket vett fel, a flotta pedig folyamatosan csökkent, míg végül 2019 áprilisában leállt a cég, 1,2 milliárd USA-dolláros adósságot maga mögött hagyva.
Nagy nehezen sikerült a vagyonelemeket eladni és új befektetőt találni, de az újraindulást a koronavírus-járvány is hátráltatja. Jelenleg egy londoni székhelyű befektetési alap, a Kalrock Capital, valamint az Egyesült Arab Emírségekben tevékenykedő üzletember, Murari Lal Jalan áll a cég mögött.
And, she’s here! Our aircraft, VT-SXE, operated a positioning flight this evening from Hyderabad to Delhi as 9W101. Some photos here of the aircraft in Delhi and of colleagues celebrating this momentous day! #JetAirways #OnCloud9W pic.twitter.com/6sYfmlm0Jm
— Jet Airways (@jetairways) May 5, 2022