Hivatalosan is köszöntötték a Hainan Airlines tavaly év végén indult Csungking és Budapest közti járatát a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 1-es terminálján, ahová az ünnepség idejére átvontatták a légitársaság hajnalban megérkezett Boeing 787-9-es Dreamlinerét.

Az első járat december 27-én közlekedett, a meghirdetett menetrend szerint a HU791/792-es járatok hétfői és pénteki napokon 05:30-kor szállnak le Budapesten, és 12:40-kor indulnak vissza Csungkingba (CKG).

Kam Jandu, a Budapest Airport kereskedelmi vezetője az ünnepélyes köszöntőn hangsúlyozta, hogy a Hainan Airlines 9 év után tér vissza Budapestre. Legutóbb 2011-ben repült a légitársaság hazánkba, akkor a magyar főváros és Peking között eleinte Boeing 767-300-assal, majd Airbus A330-200-asokkal teljesítette a járatokat.

Fotó: AIRportal.hu

Tavaly repülőgéppel 220 ezer kínai turista érkezett Magyarországra, 18 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Az ő kényelmük érdekében a Budapest Airport már bevezetett több, Kínában elterjedt fizetési módot a nagyobb üzletekben, illetve kínai utastájékoztató feliratokat is elhelyezett a terminálban.

A Hainan Airlines a harmadik kínai légitársaság, amely közvetlen járatokat biztosít a két ország között, ezzel 13-ra emelkedett a járatok száma, amely a legtöbb a kelet-közép-európai régióban. Mindez azért is kiemelkedő teljesítmény, mert öt évvel ezelőtt egyetlen közvetlen kínai útvonal sem volt – tette hozzá Kam Jandu.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédében azt hangsúlyozta, hogy Kína lett a világ legnagyobb turista-kibocsátó országa, 150 millió kínai utazott tavaly, és a turisztikai költés 20 százalékát adták. Ezért Magyarországnak elemi érdeke minél jobb kapcsolatot ápolni az országgal.

Ennek érdekében Magyarország 14 vízumközpontot nyitott Kínában, meggyorsították a vízumkiadást, és ma már 13 közvetlen járat köti össze a két országot.

Illusztráció, a Hainan Airlines 787-8-asa Bécsben (Fotó: ifj. Kotulyák Tamás – AIRportal.hu)

Az eredmények pedig a miniszter elmondása szerint jók: november végéig összesen, különböző módon 262 ezer kínai turista érkezett az országba, akik 429 ezer vendégéjszakát töltöttek el itt: mindkét adat magasabb, mint a 2018-as teljes éves forgalom.

Csungkinggal kapcsolatban Szijjártó Péter azt hangsúlyozta, hogy a város és a régió 31 millió lakosú, 27 autóipari cégnek ad otthont, és a kínai autóipari termelés 10 százalékát állítják elő, a város a nyugat-kínai gazdasági fejlődés motorja lett.