A koronavírus-járvány a légiforgalmi irányításban is egyre komolyabban érezteti hatását. Az elmúlt időszak eseményei a HungaroControl tevékenységét, a napi és a hosszútávú tervezést egyaránt befolyásolják, az adatok szerint ezen a héten fordultak először mínuszba a járatok száma, a vállalat erre a hétre 10 százalékos visszaesést vár a le- és felszálló forgalomban.

Az európai légiforgalom az elmúlt években folyamatosan bővült, ezzel együtt nőtt a Magyarország légterében közlekedő járatok száma is. A koronavírus globális terjedése miatt azonban jelentős visszaesés kezdődött meg az ágazatban – olvasható a HungaroControl Zrt. lapunkhoz eljuttatott közleményében. Ez a tendencia várhatóan az előttünk álló időszakban is folytatódni fog.

Az adatok szerint idén először március 9-én mutatott csökkenést tavalyhoz képest a budapesti nemzetközi repülőtér le- és felszálló forgalma.

Ezen a napon 10 géppel kezeltek kevesebbet a HungaroControl légiforgalmi irányítói az előző év azonos időszakához képest, március 10-én pedig már közel kétszer ennyivel (19 járat), mintegy 7 százalékkal csökkent a gépmozgások száma.

Forrás: HungaroControl

A forgalommérséklődés március 11-én folytatódott, ekkor 20, március 12-én pedig újabb 13 járattal kevesebbet regisztráltak a HungaroControl légiforgalmi irányítói.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Mindemellett csökkenő tendenciát mutat a Magyarország légterén áthaladó repülőgépek száma is.

Januárban közel 3 ezerrel kevesebb járat repült át hazánk felett, ami mintegy 6 százalékos csökkenést jelent az előző év azonos időszakához képest, februárban pedig további 3 százalékot meghaladó visszaesést regisztrált a magyar légiforgalmi szolgálat.

Az Európai Bizottság a napokban fontos intézkedést hozott a „szellemjáratok” reptetésének megszüntetéséért, így a légitársaságok akkor is megtarthatják a repülőtereken birtokolt résidőket, ha azokat nem használják.

A piac eddig kivárt, az adatok szerint ezen a héten fordult először mínuszba a járatok száma. Erre a hétre 10 százalékos visszaesést várnak, de az Európai Bizottság döntése nyomán a jövő héten ez a szám akár meg is duplázódhat.