Kevésbé leszünk rabjai az Airbusnak – ezzel indokolta Willie Walsh, az International Airlines Group (IAG) vezetője, hogy a párizsi légi szalonon szándéknyilatkozatot írt alá a Boeinggel 200 darab MAX gép vásárlásáról.

A Flightglobal beszámolója szerint erről a British Airways, az Iberia, az Aer Lingus, a Vueling és a Level légitársaságokat birtokló IAG vezetője a Repülőterek Nemzetközi Tanácsa (ACI) limassoli éves közgyűlésének egyik panelbeszélgetésén ejtett szót.

Mint mondta, a csoporton belül régóta foglalkoztak azzal a számukra kevésbé pozitív jelenséggel, hogy a rövidtávú flotta tekintetében túlzottan támaszkodott az IAG az Airbus típusaira, ezt pedig Walsh „egészségtelennek” minősítette.

Forrás: Boeing

Elmondása szerint ugyanakkor az IAG felkészült arra, hogy többféle modellel is kiszolgálja az útvonalakat, így a MAX-ok rendszerbe állítása megvalósíthatóvá vált. Ehhez azonban az is kell, hogy a típus újra repülhessen, ehhez Willie Walsh szerint – a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség követelésével egybehangzóan – a jogalkalmazók egységes fellépésre is szükség van.

Az IAG nagy meglepetésre a párizsi légi szalon egyik legnagyobb megrendelését adta le azzal, hogy szándéknyilatkozatot írt alá kétszáz darab Boeing 737 MAX vásárlásáról. A gépeket a teljes csoporton belül szétszórják majd, így a most kizárólag Airbus A320-asokal üzemeltető IAG flottájában háttérbe szorulnak majd a toulouse-i gyártó termékei.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az Airbus nem sokkal később azt kérte az IAG-tól, hogy írjanak ki tendert a beszerzésre, így az Airbusnak legalább lesz esélye bizonyítani, Willie Walsh ezen nyilatkozata azonban kétséget sem hagy afelől, hogy a légitársasági csoportnak esze ágában sincs neókat vásárolni.