A biztonság szem előtt tartásával olyan új légiközlekedési szabályokat kell létrehozni közös munkával, amely megóvja az emberek egészségét, de mellette a légitársaságok fenntarthatóan tudnak működni – mondta Alexandre de Juniac, a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) elnök-vezérigazgatója keddi videokonferenciáján az AIRportal.hu kérdésére.

A koronavírus-világjárvány miatti egészségügyi intézkedésekről a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség vezetője, Alexandre de Juniac elnök-vezérigazgató a testület videokonferenciáján az AIRportal.hu kérdésére elmondta: folyamatosan egyeztetnek az ENSZ egészségügyi (WHO) és légi szállítási (ICAO) szervezetével.

A mintegy háromszáz légitársaságot tömörítő kereskedelmi szövetség célja az, hogy olyan szabályok jöjjenek létre, amelyekkel biztosítható az utasok egészségének megőrzése, de amelyek nem fojtják meg a fuvarozókat, így üzletileg is fenntartható marad a szolgáltatás.

Fotó: IATA

„Jó kompromisszumokat akarunk, és ezen dolgozunk folyamatosan” – tette hozzá.

Arról szerinte egyelőre korai beszélni, hogy Európában mikor indulhatnak újra a járatok, így azt is nehéz megválaszolni, hogy a mindig nyereségesebb nyári menetrendi időszakkal mi lesz.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Brian Pierce, az IATA vezető közgazdásza kérdésünkre válaszolva azt mondta, jelenleg az áruszállító légitársaságok vannak a legjobb helyzetben, mert nagyobb az igény, mint amennyi kapacitást a cégek biztosítani tudnak. Erre a helyzetre reagálniuk kell a fuvarozóknak, ugyanakkor a mostani jó helyzet sem tarthat örökké. A korlátozó intézkedések lazításával az áruszállítási üzletág visszaáll a válság előtti helyzetbe, így újra nehéz körülmények közé kerülhet.

(Forrás: Budapest Airport)

A közgazdász ugyanakkor optimizmusának adott hangot, mert a jelenlegi mutatók sokkal jobbak a cargo-szektorban, mint a 2008-2009-es válság idején. Márciusban 15,2 százalékkal csökkent az üzletág teljesítménye, 2009-ben viszont 23 százalékos visszaesést mértek, emellett a bizalmi indexek és az árrés is sokkal kedvezőbb, mint a legutóbbi gazdasági válságban.

Szerinte ez azért alakult így, mert most az áruszállítás biztosítja egyebek között a gyógyszerek és gyógyászati segédeszközök szállítmányozását, és hozzájárul a gazdaság alap működésének fenntartásához is.