Továbbra is erőteljes a globális légi közlekedés fellendülése, az európai légitársaságok júniusi utasforgalma több mint háromszorosára nőtt, 234,4 százalékkal emelkedett 2021 júniusához képest – tette közzé a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA).

Az egy utaskilométerre eső árbevétel (RPK) 76,2 százalékkal bővült egy év alatt, elsősorban a nemzetközi forgalom erőteljes fellendülésének köszönhetően.

Globálisan a forgalom a válság előtti szint 70,8 százalékát éri el.

Az országok belföldi forgalma 2022 júniusában 5,2 százalékkal nőtt az egy évvel korábbi időszakhoz képest, elérve a 2019-es júniusi szint 81,4 százalékát.

Erőteljes növekedést hozott, hogy Kína jelentősen enyhítette a koronavírus omikron variánsa miatti zárlatot, a nemzetközi forgalom 229,5 százalékkal nőtt 2021 júniusához képest.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Fotó: AIRportal.hu

A fellendüléshez az is hozzájárult, hogy feloldották az utazási korlátozásokat az ázsiai-csendes-óceáni térség jelentős részén. A 2022. júniusi nemzetközi utaskilométerre eső árbevétel a 2019. júniusi szint 65 százalékát érte el.

„A légi közlekedés iránti kereslet továbbra is erős. Két év lezárás és határkorlátozások után az emberek kihasználják a szabadságot, hogy oda utazhatnak, ahová csak tudnak” – mondta Willie Walsh, az IATA főigazgatója.

Az európai légitársaságok júniusi forgalma 234,4 százalékkal nőtt 2021 júniusához képest.

A kapacitás 134,5 százalékkal emelkedett, a kihasználtsági tényező pedig 25,8 százalékponttal 86,3 százalékra bővült.

Az Európán belüli nemzetközi forgalom szezonálisan kiigazítva már meghaladja a járvány előtti szintet.

„Az északi félteke nyári utazási szezonja mostanra teljesen beindult” – jelentette ki Willie Walsh.