Közel két százalékkal több jegyet adott el Magyarországon a Lufthansa Csoport hat légitársasága 2016 januárja és szeptembere között, mint az előző év hasonló időszakában – közölte mai sajtótájékoztatóján Antal Gábor a Lufthansa Csoport magyarországi vezetője.

Fotó: AIRportal.hu | © AIRportal.hu

Fotó: AIRportal.hu

Ezzel párhuzamosan a Lufthansa, a SWISS International Air Lines, az Austrian Airlines, a Brussels Airlines és a Eurowings több utast is szállított a Budapestre, illetve áprilistól már Debrecenbe tartó, vagy onnan induló járatain: szeptemberig bezárólag több mint 1 360 000 utazó választotta a csoport járatait.

“A Lufthansa Csoport 14 ország több mint 30 repülőterére üzemeltet járatokat Közép-Kelet Európában. Utaslétszámunk és jegyértékesítési növekedésünk Magyarországot a legfontosabb piacaink közé emeli” – mondta Ofer Kisch, a Lufthansa Csoport közép-kelet európai értékesítési vezetője.

A Lufthansa Csoport az egyetlen, amely Magyarország mindhárom repülőterére közlekedtet járatokat, hiszen a budapesti és a debreceni légikikötő mellett a Hévíz-Balaton repülőtérre is Lufthansa-charterjáratokon lehet eljutni Németországból. Az idei szezonban ezen az útvonalon 4%-kal volt magasabb az utasforgalom.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A 2016-os év eddigi részében a csoport magyarországi kínálata is jelentősen bővült: több mint 9%-kal magasabb kapacitás állt az utasok rendelkezésére a nyári menetrend alatt.

„2011 óta folyamatosan nő a magyarországi utasszámunk, ezzel a Lufthansa Csoport továbbra is a legnagyobb légitársaság-csoport a magyarországi légi piacon” – mondta Antal Gábor, a Lufthansa Csoport magyarországi vezetője.

„A kapacitás bővülésének légitársaságonként eltérő okai vannak. A Lufthansa a nyári menetrendben hetente eggyel több járatot közlekedtet Münchenbe, áprilistól pedig már heti járom járat szolgálja ki Debrecenen keresztül a kelet-magyarországi és a határon túli régiót. A frankfurti és a müncheni járatok mindig is kimagasló kihasználtsága pedig olyan mértékben nőtt, hogy egyre többször közlekedtetjük már a legnagyobb keskenytörzsű géptípusunkat, az Airbus A321-est és a nagyobb kapacitású Airbus 320neo gépeket. A SWISS flottájában a nyár folyamán mutatkozott be a világ legújabb fejlesztésű keskenytörzsű gépe, a Bombardier CS100, amely a korábbi gépeknél nagyobb kapacitású és rendszeresen jár is Budapest és Zürich között. A Brussels esetében is a géptípusok miatt nőtt a kapacitás: a korábbi Avrok helyett immár a járatok kétharmadát Airbus A319, egyharmadát pedig A320-as gépek teljesítik” – tette hozzá.

A Lufthansa 2016. december 19-én veszi át első A350XWB repülőgépét, az első kereskedelmi járatok 2017. februártól indulnak Delhibe és Bostonba. (Forrás: Lufthansa) | © AIRportal.hu

A Lufthansa 2016. december 19-én veszi át első A350XWB repülőgépét, az első kereskedelmi járatok 2017. februártól indulnak Delhibe és Bostonba. (Forrás: Lufthansa)


Kiemelkedő utasszám-bővülés Amerika felé, kedveltek a tengerentúli nyaralóhelyek

A magyarok utazási kedvének növekedését jól mutatja, hogy az Észak-Amerikába tartó járatokra több mint 10%-kal több jegyet adott el Magyarországon a csoport, mint egy évvel korábban – kiemelkedő az első osztály kétszámjegyű növekedése, de egyre több utas választja a Lufthansa Premium Economy osztályt is: háromszor több jegy fogyott. A magyarok kedvenc úti céljai New York, Miami és Los Angeles, ide adta el a csoport a legtöbb jegyet. Nagyon sikeres a Lufthansának a floridai Tampába tavaly indított járata, illetve az Austrian Airlines Bécs – Miami járata is.

„A Lufthansa Csoport továbbra is piacvezető a Magyarország és Észak-Amerika közötti útvonalakon: tízből közel négy utas a mi járatainkat választja. Mindez visszaigazolja, hogy ügyfeleink értékelik a Lufthansa termékfejlesztési törekvéseit. Ezek közé tartozik például a fedélzeti internet, a Premium Economy osztály, és az is fontos, hogy nálunk lehet kipróbálni a legtöbb repülőgépet – az Airbus A380-ast Frankfurtból, a Boeing 747-8-ast Frankfurtból és Münchenből, a Boeing 777-est Zürichből és a jövő év elejétől a legújabb fejlesztésű szélestörzsű gépet, az Airbus A350-est Münchenből. Főleg az üzleti utasok számára jelent előnyt, hogy a Budapest és New York között közlekedő négy legrövidebb menetidejű járat közül hármat a Lufthansa Csoport légitársaságai üzemeltetnek” – tette hozzá Antal Gábor.

A Dél-Amerikába tartó járatokon a legtöbb utas Mexikóvárosba, Rio de Janeiróba és Sao Paolóba utazott. Ez egyrészt az ötkarikás játékoknak volt köszönhető, ráadásul a magyar olimpikonokat az Austrian Airlines chartergépe szállította Rióba, másrészt a magyarok körében is egyre kedveltebbek a télen is napos nyaralóhelyek: a legnagyobb növekedés Cancún és Havanna felé mutatkozott. Ugyancsak jelentős volt a növekedés a Malé és Mauritius felé indított járatokon.

Az afrikai úti célok közül Johannesburg, Kairó és Algír, míg Ázsia felé Tokió, Sanghaj, Peking, Delhi és Szöul voltak a legkedveltebb célállomások, a legnagyobb növekedés pedig Sanghaj és Hongkong felé volt tapasztalható.

Európán belül a gyűjtő-elosztó repülőterek mellett a legtöbb utas Szófiába, Barcelonába és Genfbe repült a csoporttal, emellett jelentős nőtt a Portóba és Lyonba utazók száma is.

Ajánló Kipróbáltuk a Lufthansa első A320neo repülőgépét

2016. február 12-én pénteken Hamburgban adta át ünnepélyesen az Airbus a Lufthansa az első új generációs hajtóművekkel felszerelt A320neo repülőgépét. Az átadó ünnepséget követően Hamburgból Frankfurtba repültünk a vadonatúj A320neo fedélzetén. Részletek…

Nő a transzatlanti utasok száma a München – Debrecen járaton

A Lufthansa München – Debrecen járata 2016. április 11-étől közlekedik hetente három alkalommal a két város között. Szeptember 1-jétől a légitársaság módosította a járat menetrendjét, így Münchenből 11:00 órakor száll fel a Bombardier CRJ 900-as gép, majd 12:35-kor landol Debrecenben, ahonnan 13:15-kor indul vissza és 14:55-kor száll le a bajor főváros repülőterén.

„Az új menetrend révén nem csupán a német városokból Münchenbe érkező Lufthansa-járatok utasai szállhatnak át a Debrecenbe induló gépre, hanem a 23, Münchenben landoló interkontinentális járat utasai is ideális összeköttetéshez jutnak a debreceni járaton keresztül Kelet-Európa számos városába. Aki pedig Debrecenből repül Münchenbe, az 16 transzatlanti járatra szállhat át még aznap, köztük a Newark, Washington, Chicago, Tokió, San Francisco, Szöul, Montréal, Boston, Peking és Hongkong felé induló gépekre” – mondta Ofer Kisch.

A szeptemberi menetrend érezhetően növelte a járat kapacitáskihasználtságát és az átszálló utasok számát, a debreceni járat utasainak közel hatoda Észak-Amerikába repül tovább. „A kedvezőbb menetrend mellé rendkívül versenyképes árakat is kínál a Lufthansa, hiszen Münchenbe már 29 000 forinttól foglalhatók jegyek – ez az ár alacsonyabb, mint a vonatjegyé és versenyképes az autózás költségével, New Yorkba 122 100, Bostonba pedig 134 100 forintos ártól elérhetők a jegyek” – tette hozzá Antal Gábor.

Újdonságok a flottában

A Lufthansa az A320neo első üzemeltetője. (Fotó: AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

A Lufthansa az A320neo első üzemeltetője. (Fotó: AIRportal.hu)

A Lufthansa Csoport flottájában több változás is történt az idei évben: februárban mutatkozott be a világon elsőként a német légitársaság kötelékében az Airbus A320neo, amely rendszeresen közlekedik Budapestre is. Ugyancsak februárban érkezett meg a SWISS új Boeing 777-300ER típusú, nagy távolságú repülőgépe, amelyből összesen kilencet rendelt a svájci légitársaság. Szintén a SWISS-nél mutatkozott be elsőként a világon júniusban a világ legújabb fejlesztésű keskenytörzsű gépe, a Bombardier CS100-as, amelyet a Zürich – Budapest útvonalon próbálhatnak ki a magyar utasok.

A Lufthansa 2017 elejétől veszi használatba az első tíz Airbus A350-900 utasszállítóját Münchenben. Eleinte valószínűleg a Delhibe és Bostonba repülő járatokon fogja használni az új gépeket. Az A350-900 fedélzetén 293 fő utazhat: 48 az üzleti, 21 a prémium turista, és a 224 a turista osztályon.

Az Austrian Airlines 2018 során vezeti be a Premium Economy osztályt: a Boeing 767-es géptípusokon 18 Premium Economy ülés lesz, míg a Boeing 777-es gépeken 24 darab.

Bővül a tengerentúli célállomások száma

Decembertől heti háromszor indít járatot a Lufthansa Fokvárosba, az Austrian pedig az ősz folyamán négy új célállomást is felvett a menetrendjébe: szeptembertől hetente három gép közlekedik az iráni Isfahanba és heti négy járat Hongkongba, októbertől heti egy járat repül Havannába. A jövő év áprilisától kezdve pedig elindul az osztrák légitársaság első Nyugati-parti járata az Egyesült Államokba: hetente hatszor közlekedik majd a Bécs – Los Angeles járat. A Brussels jövő márciustól heti öt járatot üzemeltet majd Brüsszel és Mumbai között.