A svájci légitársaság több mint háromszáz betervezett járatot töröl a 2026-os nyaralószezonban, főként hosszú távú útvonalakon, a döntés hátterében tartós pilótahiány és műszaki problémák állnak.
A Swiss International Air Lines megerősítette, hogy összesen 326 járatot töröl a 2026-os nyári szezonban, ami a teljes kínálat mintegy 0,4 százalékát érinti – számolt be az aero.de.
A Lufthansa-csoport svájci leányvállalata a kapacitáscsökkentést elsősorban az interkontinentális hálózaton hajtja végre, egyebek mellett a Chicago és Sanghaj irányába közlekedő járatok gyakoriságának mérséklésével.
A társaság szerint a helyzet ugyan javult a tavalyi évhez képest, amikor április és október között a kapacitás 1,5 százalékát, mintegy 1400 járatot kellett törölni, ugyanakkor a problémák továbbra sem oldódtak meg teljesen.

A járatritkítások hátterében főként a pilótahiány áll, a légitársaságnál kapitányokból és első tisztekből is kevés van az Airbus A320 és A321, valamint az A330 és A340 típusok esetén is. A helyzetet tovább nehezíti, hogy a személyzet egy részét átképzések kötik le, például az új Airbus A350 típusra.
Emellett jelenleg 11 repülőgép áll a földön hajtóműproblémák miatt, ami jelentősen szűkíti az üzemeltetési tartalékokat és bonyolítja a flottatervezést.
A társaság hangsúlyozta: a pilóták képzése és átképzése hónapokat vesz igénybe, rövid távon pedig a szerződéses keretek és a karrierstruktúra miatt korlátozott a mozgástér, így a járattörlések a végső megoldást jelentik.
Kapcsolódó hír, hogy a légiutas-kísérők esetében épp ellenkező a helyzet, egyes időszakokban akár 300 főt is eléri a túlkínálat. Ennek kezelésére a Swiss korrekciós intézkedéseket vezetett be, például akár 15 ezer svájci frankos prémiumot kínál azoknak a légiutas-kísérőknek, akik önként távoznak a cégtől.























