Egyelőre nincs tervben az Airbusnál, hogy készítenének az Airbus A220-300-asnál hosszabb verziót, de kategorikusan senki nem zárkózott el a megvalósítás elől.

Philippe Balducchi, a Bombardier-vel közösen létrehozott vegyesvállalat vezetője a Reuters hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta, soha nem titkolták, hogy az A220-as műszaki alapjai megengedik egy a 300-asnál is hosszabb törzsű verzió kialakítását. Jelenleg azonban a fő fókusz a meglévő két típus piaci helyzetének stabilizálása és a gyártás felfuttatása, csak ez után születhet döntés egy újabb típusról.

“Lesz-e A220-500, vagy sem? Ma nem tudom megmondani, (…) van benne potenciál, meglátjuk”

– nyilatkozta a felsővezető a hírügynökségnek egy légügyi konferencián.

Forrás: Airbus

Guillaume Faury, az Airbus vezetője idén januárban ennél sokkal határozottabb volt, azt mondta, “nagyon valószínű”, hogy amint felfuttatták az A220-as gyártását, nekilátnak a harmadik, még nagyobb típusváltozat megvalósításának. A szakember hangsúlyozta, hogy a fejlesztés beindítása természetesen gazdaságossági kérdés is, azonban látják a “nagyon nagy lehetőséget” ebben. De le is hűtötte a kedélyeket, mondván, “még nem értünk oda”, hogy ilyesmiről konkrétabban beszélhessenek.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Időközben azonban az Air France – amelyek már most is 60 darabos rendelése van A220-asokra – bejelentette, hogy érdekelné egy 500-as variáns, erről Benjamin Smith vezérigazgató is beszélt, illetve a befektetőknek a közelmúltban tartott eseményen is szóba került. A keskenytörzsű flottába további 50-60 repülőgép érkezhet a korábbi típusok leváltására, de ezekről a prezentáció nem tartalmaz konkrétumot.