Legalább 2022-ig leparkolva lesznek a Lufthansa megmaradó Airbus A380-asai, de lehet, hogy egyáltalán nem térnek vissza a flottába, érkeznek ugyanis a további A350-esek és jövőre az első 777X-ek.

Mint arról korábban mi is beszámoltunk, a Lufthansa 14 darab A380-asai felét végleg kivonja, erről még a járvány előtt döntött a cég. A megmaradó hét példány pedig a már korábban elindult folyamat révén Frankfurtból Münchenbe költözik: az Aero.de szerint Klaus Froese, a frankfurti bázis vezetője a minap elmondta, hogy a bajor fővárosból New Yorkba, Chicagóba és Los Angelesbe is fognak repülni, de legkorábban csak 2022-től.

A szakember úgy fogalmazott: jelen állás szerint “nulla az esélye” annak, hogy a Superjumbo visszatérjen Frankfurtba, anyagi okok miatt csak Münchenben tűnhet újra fel a jelenlegi tervek szerint. De – mint hozzátette – mostanában elég nehezen lehet bármire is tervezni, így semmi sem biztos.

Fotó: Be Lufthansa

“Már nem beszélhetünk presztízsről, amit ezen típus üzemeltetése jelentett, mára pusztán anyagi kérdéssé vált az ügy” – fogalmazott.

Mára sokkal “menőbb” lett az újgenerációs gépeket, a Boeing 787-eseket, Airbus A350-eseket üzemeltetni, és ide sorolható a 777X is, amelyet várhatóan jövő év végén állít forgalomba a Lufthansa a szakember elmondása szerint. Úgy tűnik tehát, hogy a Lufthansa a korábbi tervekkel ellentétben mégis utasszállító 777-eseket vehet át először.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A koronavírus-járvány miatt ugyanis úgy hírlett, változtak a tervek, szintén az Aero.de írta áprilisban, hogy a Lufthansa tárgyal a Boeinggel arról, hogy az első 777-9-esek helyett áruszállító 777F-eket szeretnének, mert az áruszállításra a járvány miatt nagyobb a kereslet.

A német légitársaság 2013 őszén rendelt 34 darabot az új generációs Boeing-szélestörzsű nagyobbik, -9X változatából, további húsz példányra pedig opciója is van. Carsten Spohr vezérigazgató korábban megpendítette, hogy több A350-est és kevesebb 777X-et kellett volna rendelni, és azokat is később kellene átvenni.

Azóta a társaság 14 példány megrendelését opcióra változtatta, cserébe viszont megrendelt 20 darab 787-9-es Dreamlinert.