A Thai Airways Phuketről Frankfurtba tartó járatát teljesítő repülőgép még mintegy 12 kilométerre volt a német város légikikötőjétől, amikor a személyzet a szokásos magasság harmadáig hagyta süllyedni az A350-est, mielőtt átstartolt.

A TG926-os járat repülési profilja (Forrás: BFU)

Idén január elsején a TG926-os járatot teljesítő Airbus A350-900-ast a jobb ülésben helyet foglaló elsőtiszt vezette, míg a kapitány végezte a többi teendőt. Két további elsőtiszt megfigyelőként szintén a pilótafülkében volt, de ez megfelelt a légitársaság működési szabályzatának.

Az esemény időpontjában éjszakai fényviszonyok mellett a vízszintes látás több mint 10 kilométer volt a német kivizsgálók jelentése szerint. A 15 km/h-s szél északkeleti irányból fújt, ezért a személyzet a frankfurti repülőtér 07R jelzésű pályájára kezdte meg a süllyedést.

A fedélzeten egy beteg utas is tartózkodott, akinek az állapota azonban nem indokolt elsőbbségi leszállást. A megközelítés során a légiforgalmi irányítás gyorsabb süllyedést kért a személyzettől, a pilóták megkezdték a fékszárnyak és a futóművek kibocsátását, miközben 10 m/s (2000 láb/perc) sebességgel süllyedtek.

Fotó: AIRportal.hu

Miután az A350-es ráfordult a futópálya tengelyére, a repülőgép süllyedésének mértéke tovább növekedett, 760 méteres magasságban a robotpilótát kikapcsolták, azonban pár másodperc múlva az ILS-iránysávadó jelét tartó üzemmódját aktiválták.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A következő 20 másodpercben elhangzott több, a süllyedés mértékére, illetve a siklópálya elhagyására vonatkozó automatikus figyelmeztetés is, miközben a repülőgép már kevesebb, mint 305 méterre (1000 láb) volt csak a földtől.

A pilóták ekkor döntöttek az átstartolás mellett, majd erről értesítették a toronyban ülő légiforgalmi irányítót, akivel ez volt egyben az első üzenetváltás is.

A fedélzeti adatrögzítő ekkor 204 méter föld feletti magasságot rögzített a futópálya-küszöbtől 11,9 kilométerre, holott normál esetben itt még több mint háromszor ilyen magasan kellett volna lennie a repülőgépnek.

A második megközelítés, amelyet vélhetően irányítói utasításra a szabvány eljárással ellentétben bal körön teljesítettek, már rendben megtörtént, és negyed órával az eset után a repülőgép biztonságosan földet ért a frankfurti repülőtér 07R pályáján.