Számos útvonalát érintően frissítette az idei nyári menetrendjét a dubaji légitársaság, amely május 4-től heti 5-ről 6-ra emeli budapesti járatainak számát, június 6-tól pedig már naponta közlekedik Ferihegyre.

Az AeroRoutes menetrendelemző oldal bejegyzése szerint 30 útvonalát érintő menetrendfrissítést hajtott végre január 15-én az Emirates. A légitársaság egyes útvonalakon sűrítette, míg másokon csökkentette a járatok számát, vagy repülőgéptípust cserélt.

A Dubaj – Budapest viszonylaton a korábbi menetrend szerint hetente 5 járatot tervezett a légitársaság a nyári időszakra is Boeing 777-300ER repülőgépeivel, hétfő, szerda, péntek, szombat és vasárnap.

A most közzétett frissítés szerint viszont május 4-től már csütörtökönként, június 6-tól pedig keddenként is lesz járat, ezzel pedig visszaáll a világjárvány előtti, naponta közlekedő járat Dubaj és Budapest között.

A járatsűrítést a légitársaság egyelőre nem jelentette be hivatalosan, de a saját honlapján és az internetes foglalási rendszerekben is elérhetők már repülőjegyek az új járatnapokra.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Fotó: AIRportal.hu

Az EK 111-es járatok a nyári menetrend szerint 14:25-kor szállnak le Budapesten és 16:00-kor indulnak vissza Dubajba EK 112-es számmal.

A légitársaság napi járata mellett továbbra is a hét minden napján közlekedik a foglalási rendszerekben elérhető adatok szerint Dubaj (DXB) és Budapest között a Flydubai, a járatra az Emirates codeshare partnerként értékesít repülőjegyeket.

A Flydubai Boeing 737 MAX gépeivel repül Budapestre és a késő esti órákban, 21:35-kor száll le Ferihegyen, majd 23:35-kor indul vissza Dubajba. Így a két légitársaság együtt már hetente 14 járatot kínál a két város között.