Kanada és az Európai Unió repülésbiztonsági szervei a Szövetségi Légügyi Hatóságtól (FAA) függetlenül, saját maguk is vizsgálni fogják a Boeing 737 MAX légialkalmasságát.

A Forbes cikke szerint az eddig fennálló szokásjogot borítják ezzel fel, mivel a kanadai hatóság és az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) korábban rendre hozzájárult egy típus légialkalmasságát igazoló dokumentumok kiadásához, ha az FAA előtte már biztonságosnak ítélte a típust.

A Lion Air tavaly őszi, és az Ethiopian Airlines minapi 737 MAX-katasztrófája után azonban a két szervezet közlése szerint a típusváltozaton végrehajtandó módosításokat már saját maguk is szeretnék ellenőrizni, és nem hagyatkoznak az amerikai hatóságra.

Mindez a Boeing számára nemcsak újabb nehézségeket jelent, hanem azt is, hogy heteken belül nem kerülhetnek vissza a MAX-ek a forgalomba.

A légitársaságok is arra készülnek, hogy egyhamar nem használhatják újra a típusváltozatot, legutóbb az Air Canada döntött arról, hogy egészen júliusig nem forgatja be őket a menetrendbe.

Hirdetés

A gyártó legutóbbi közlése szerint március 25-én fogja kiadni szoftveres frissítését, illetve ekkor fogja megújítani a pilóták képzéséhez használt anyagot is.

Az EASA a Forbes szerint már régóta tervezi, hogy valahogy kezeli az európai és amerikai hatóságok automata repülésirányító rendszerek iránt támasztott elvárásokkal kapcsolatos különbségeket. Azon túl, hogy harmonizálná ezeket, az EASA szigorúbb szabályokat hozna.

Az FAA eljárásaival kapcsolatos amerikai közlekedési minisztériumi vizsgálat fényében az EASA most szilárdabb bizonyítékokat várhat el a Boeingtől az automata rendszerek, illetve utasításkészletek biztonságosságával kapcsolatban.

Emellett az EASA azt is kilátásba helyezi, hogy a teljes dokumentációt áttekinti. Ez azonban újabb tesztrepülések sorozatát is magával hozhatja.

Mint arról korábban az AIRportal is beszámolt, FAA-dolgozók szerint a Boeing folyamatosan nyomás alatt tartotta a hatóságot, hogy időt nyerjen, és több rendszert maga a gyártó véleményezett az FAA helyett. A Seattle Times értesülését a gyártó és a hatóság cáfolta, de részleteiben nem kommentálta.

Az Egyesült Államok közlekedési minisztériuma ugyanakkor vizsgálatot rendelt el az FAA-nél. A tárca azt vizsgálja, hogy megfelelőek voltak-e a MAX-ek biztonsági rendszerei, és megalapozottan adták-e ki rájuk a kereskedelmi forgalomba álláshoz szükséges engedélyeket.

Hirdetés