A 2018-as nyári menetrend kezdetétől kapacitást bővít Riga – Budapest – Riga járatán az airBaltic.
A légitársaság továbbra is hetente háromszor repül Budapestre, ugyanakkor a Bombardier Dash-8 Q400 turbólégcsavaros repülőgépeket az airBaltic új Bombardier CS300-as típusú sugárhajtású repülőgépei váltják.
A 2018-as nyári menetrend kezdetétől változik a járatok menetrendje is, az eddig megszokott esti időpontok helyett reggel fog közlekedni a járat.
A légitársaság CS300-asai szerdai, csütörtöki és szombati napokon helyi idő szerint 07:20-kor szállnak fel Rigából és 08:20-kor érkeznek meg Budapestre. Negyven perces fordulóidőt követően 9 órakor indulnak vissza Rigába, ahol 11:55-kor szállnak le a repülőjegy foglalási rendszerek adatai szerint.
A légitársaság CS300-as repülőgépei 145 fős konfigurációban repülnek, ez járatonként 69 üléssel jelent nagyobb kapacitást a Q400-asoknál, melyek 76 utast képesek szállítani.
Az utasok számára jó hír, hogy az új generációs hajtóművekkel felszerelt kanadai fejlesztésű CS300-as repülőgéptípus – melynek indító légitársasága volt az airBaltic – odafelé 20, visszafelé 25 perccel rövidebb idő alatt teszi meg a két repülőtér távolságot, mint a Q400-as légcsavaros repülőgépek. Mindemellett a CS300-asok halkabbak és kényelmesebbek is az ugyancsak kanadai gyártású Q400-asoknál, a kézicsomagok számára jóval nagyobb fej feletti tárolók állnak az utasok rendelkezésére.
Lapunk megkereste a légitársaság magyarországi értékesítési képviseletét ellátó Tensi Aviationt, akik hivatalosan megerősítették a típusváltást és az azzal járó kapacitásnövekedést.
Az airBaltic elégedett a CS300-as típussal
A légitársaság éppen a napokban jelentette be, hogy a flottájában szolgáló, immár 7 darab CS300-as fedélzetén szállított utasok száma meghaladta a félmilliót. Az airBaltic minden negyedik utasa már az új típussal repül. A típus eddig 12 167 menetrend szerinti járatot teljesített a légicégnél és a repülőgépek összesen 4 560 blokkórát repültek.
Amint arról korábban beszámoltunk, október első felében az airBaltic egy kis időre leállította a C Series-eit, a CS300-asokon átvizsgálást tartottak egy napon át. A légitársaság közölte, a Pratt&Whitney-hajtóműveket kellett karbantartani, de konkrétabbat nem mondtak. Mint lapunk is megírta, a PW-hajtóművek Airbus A320neo-kon tapasztalt problémáinak egy része a Bombardier repülőgépein is jelentkezett.
A tervek szerint 2019 végére az airBaltic flottájában 20 darab Bombardier CS300-as repül majd,ezzel a légitársaságnak lesz az egyik legfiatalabb átlag-életkorú flottája Európában.
A légitársaság már tárgyal a gyártóval a flotta további bővítéséről is, a szerződések megkötését követően várhatóan legalább 34 darabosra bővül majd az airBaltic Bombardier C Series flottája.
A tárgyalásokat várhatóan azonban hamarosan már az Airbussal kell folytatnia Martin Gaussnak, mert mint korábban megírtuk, az európai gyártó többségi részesedést szerzett a C Series gyártását és értékesítését végző vállalatban, az európai gyártó irányítja majd a beszerzési, marketing és értékesítési, valamint ügyfél-támogatási tevékenységeket.
„A turboprop korszak lejárt”, Q400-asok helyett is C Series gépek érkeznek
Amint arról korábban beszámoltunk, az airBaltic teljes flottáját jetekre kívánja cserélni, utóbb az is kiderült, hogy az eredetileg a Boeing 737-500-asok leváltására beszerzett CS300-asokkal váltják a turbólégcsavaros Q400-asokat is.
Martin Gauss szeptember elején beszélt arról, hogy jetekre fogják lecserélni a Q400-asokat, mert szerinte „a turboprop korszak lejárt”. Akkori sajtóértesülések szerint a CSeries-ek mellett a rivális Embraer E195-E2-eseket is vizsgálták, de végül nem meglepő, hogy a kanadai termék mellett döntöttek: a CS300-asnak ugyanis az airBaltic volt az indító légitársasága.
Az airBaltic 12 darab Q400-as gépet üzemeltet, bár korábban voltak tervek arról, hogy növelik a (gúnynéven) “botmixer” flottát. A légitársaság azonban úgy döntött, hogy csak jetekből álló gépparkot akar üzemeltetni. Gauss szerint 14 gépre biztos, hogy szükségük lesz, de előfordulhat, hogy ezen felül is rendelnek majd, hogy a bővüléssel jelentkező igényt ki tudják elégíteni.
A Q400-asok bérlete 2021 és 2022 között jár le, de az új gépeket már 2019-2020-tól bevetnék, a régi gépeket pedig a bérleti időszak lejártáig más cégnek adnák át.