Újabb Bombardier CSerieseket vásárol az airBaltic, miután megszületett a döntés arról, hogy ezekkel a gépekkel váltják ki a Q400-asokat, gúnynevükön „botmixereket”.

A ch-aviation információi szerint erről maga a vezérigazgató, az egykor a Malévot is vezető Martin gauss számolt be a Bloomberg hírügynökségnek. Hozzátette ugyanakkor, hogy a rendelés leadásának konkrét időpontját még nem tudják, mivel erről nem hoztak döntést.

Egyelőre annyi biztos, hogy a Budapestre is járó Bombardier Q400-asokat a kanadai gyártó újabb gépével, a CSeries-zel váltják. Ezek között lesz 300-as, és opciós jogon keresztül 100-as verziók is.

Egyes források szerint a légitársaság jövőre adhatja le a megrendelést a Bombardier felé, az első gépek pedig 2020-ban érkezhetnek meg a flottába.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Martin Gauss szeptember elején beszélt arról, hogy jetekre fogják lecserélni a Q400-asokat, mert szerinte ” a turboprop korszak lejárt”.  Akkori sajtóértesülések szerint a CSeries-ek mellett a rivális Embraer E195-E2-eseket is vizsgálták, de végül nem meglepő, hogy a kanadai termék mellett döntöttek: a CS300-asnak ugyanis az airBaltic volt az indító légitársasága.

Az airBaltic 12 darab Q400-as gépet üzemeltet, bár korábban voltak tervek arról, hogy növelik a “botmixer” flottát. A légitársaság azonban úgy döntött, hogy csak jetekből álló gépparkot akar üzemeltetni. Gauss szerint 14 gépre biztos, hogy szükségük lesz, de előfordulhat, hogy ezen felül is rendelnek majd, hogy a bővüléssel jelentkező igényt ki tudják elégíteni.

A Q400-asok bérlete 2021 és 2022 között jár le, de az új gépeket már 2019-2020-tól bevetnék, a régi gépeket pedig a bérleti időszak lejártáig más cégnek adnák át.