A Thai Airwayst is elérték a Boeing 787 Dreamlinerek Rolls-Royce Trent 1000 C típusú hatóműveivel kapcsolatos problémák, a cég kénytelen lassítani 747-400-asainak és öregebb 777-eseinek nyugdíjazását, hogy pótolja hibás erőforrásuk miatt ideiglenesen földre kényszerült 787-eseit. Emellett a thai állami légitársaságnak azért is szüksége van a régebbi gépek továbbüzemeltetése adta többletkapacitásra, mert az ország vezetése egyelőre nem hagyta jóvá a pénzügyi gondokkal küzdő cég újabb flottafejlesztési terveit. A tervezett menetrend szerint Európába ma küldte el utoljára Boeing 747-esét a Thai Airways.

A Thai Airways Boeing 747-400-as repülőgépe Münchenben. (Fotó: AIRportal.hu)

Thaiföld állami légitársasága a tervek szerint a következő években vonja ki a szolgálatból az öreg, négyhajtóműves 747-400-as Jumbojeteket, amelyeket az útvonal hálózaton fokozatosan váltanak a 777-esek és 787-esek.

Krittaphon Chantalitanon a cég alelnöke, az Ázsiai Légitársaságok Egyesületének Jejuban tartott konferenciáján azonban elmondta, a folyamatot még egy évvel kénytelenek kitolni.

Az új ütemterv szerint a megmaradt hat 747-esből egyet-egyet 2019-ben és 2020-ban, kettőt-kettőt pedig 2021-22-ben küldenek nyugdíjba.

A Thai Airways egyik Boeing 747-400-as repülőgépe a Star Alliance festésében. (Fotó: AIRportal.hu)

Emellett kénytelenek a tervezettnél tovább üzemeltetni néhány korosodó 777-est is, amelyek karbantartási költsége már magasabb, ezért kevésbé gazdaságosak.

Hirdetés

A másik lehetőség, ha utóbbi típus esetében maradnak az eredeti ütemezésnél, hogy lízingelt kapacitásokat, vagy használt gépeket kell bevonni az üzemelésbe amíg a 787-esek újra a kellő mértékben rendelkezésre nem tudnak állni.

Chantalitanon elmondása szerint október 19-ével négy Dreamlinert voltak kénytelenek idő előtt karbantartásra küldeni a Rolls-Royce Trent 1000 C típusú hajtóművek problémái miatt, és hiába próbálják ezeket minél hamarabb újra hadra foghatóvá tenni, néhány példány folyamatosan a földön van.

Ez azért probléma, mert a Thai Airways menetrendje igen szoros, a gépek kiesése folyamatos késéseket okoz. A cég azonban még a szerencsésebbek közé tartozik, ennyivel viszonylag olcsón megúszták, járattörlésekre egyelőre nem kényszerültek a Dreamlinerek miatt.

2018. október 27-én küldött menetrend szerint utoljára 747-est Európába a Thai Airways

A Bangkok és München közötti járaton például, amely a Thai utolsó európai 747-essel repült útvonala volt, október 28-tól közlekednek Triplahetesek, sok repülésrajongó bánatára – a típuscseréről bővebben itt írtunk.

A tervezett menetrend szerint a Thai Airways utolsó Európába közlekedő Boeing 747-400-as repülőgépe a HS-TGZ lajstromjelű példány volt, mely 2018. október 27-én szállt le Münchenben.

A Thai Airways müncheni járatai az utóbbi években többnyire Magyarország légterén keresztül repültek.

Fotó: AIRportal.hu

Késik a döntés a flottafejlesztésről

Mint arról beszámoltunk, a Thai Airways nemrég újra benyújtotta repülőgép vásárlásokat is tartalmazó átszervezési tervét az illetékes állami bizottságnak, a pénzcsapok megnyitására azonban a parlamentnek is rá kell még bólintania.

A Thai Airways Boeing 777-300ER repülőgépe Münchenben. (Fotó: AIRportal.hu)

A vásárlásokról most nyilvánosságra hoztak néhány részletet, amelyek szerint a 23 gépes csomagnak csak egyharmadát teszik ki a regionális leánycég, a Thai Smille számára beszerzendő Airbus A320neo-k, a többi gép szélestörzsű lesz.

A pontos típusokat még nem választották ki, versenyben van az Airbus A350 XWB és A330neo mellett még több Boeing 787 Dreamliner rendelése, de vizsgálják a 777X sorozatú gépek vásárlásának és forgalomba állításának lehetősége is.

Chantalitanon szerint ha zöld utat kapnak, 2019 első felében leadják minden rendelésüket.

Ha azonban ez nem történik meg időben, úgy a meglévő gépek szolgálati idejét akár jelentősebb időintervallummal is szükséges lehet kitolni, mivel az eddig megrendelt gépek mindegyike megérkezett már a légitársasághoz.

Amíg bővítést nem, addig a meglévő gépek fejlesztését azért folyamatosan végzik a Thainál, 15 A330-ason már megújult a kabin, öt további példány belső terét pedig jövőre újítják fel, aminek eredményeképp ezen a típuson is elérhető lesz a vízszintes ággyá alakítható ülésekkel felszerelt üzleti osztály – írja az ATW Online.

A Thai Airways 81 gépes, szélestörzsű flottája meglehetősen vegyes képet mutat, a cég hálózatán jelenleg 10 különböző típusváltozat repül:
Airbus A330-300, Airbus A350-900, Airbus A380-800, Boeing 747-400, Boeing 777-200, Boeing 777-200ER, Boeing 777-300, Boeing 777-300ER, Boeing 787-8, Boeing 787-9. A típusok számát a gazdasági okok mellett az üzemeltetési, karbantartási szempontok miatt is célszerű lenne konszolidálni.

A cég működésének racionalizálása mellett szeretnék növelni a kiegészítő bevételeket is, ennek részeként összesen 325 millió dollárból az egyik nagy repülőgépgyártó közreműködésével repülőgép-karbantartó központot hoznak létre Bangkokban.

A Thai Airways Airbus A350-900-as repülőgépe Brüsszelben. (Fotó: AIRportal.hu)
Hirdetés