A KLM szerint versenyhátránya származik a zürichi repülőtér utasonként beszedett díja miatt, mert olyan rendszert talált ki az üzemeltető, amely leginkább a Swiss-t hozza előnyös helyzetbe. A vita bíróság elé kerülhet.
Az Aero.de a svájci Sonntagszeitung lap információt szemlézve számolt be arról, hogy a Zürich-Kloten repülőtér üzemeltetője és a holland királyi légitársaság vitába keveredett.
Papíron a légikikötő minden Európán belüli utas után 21 frank díjat számol fel a cégeknek, de a sok utast szállítók mennyiségalapú kedvezményt kapnak.
Jelentős összegekről van szó, a lap szerint egy évben mintegy 17 millió frank (5,6 milliárd forint) visszatérítést kapnak az érintett légitársaságok. A KLM azt sérelmezi, hogy a zürichi repülőtér rendszere főként a Swiss-nek, illetve leányvállalatának, az Edelweiss-nek kedvez.
A holland légitársaság a svájci légügyi hatóságnál be is panaszolta az eljárást, mondván hátránya származik ebből a Zürich és Amszterdam közti útvonalon, ahol a Swiss az egyetlen versenytársa.
A hatóság azonban visszautasította a keresetet, és a továbbiakban nem foglalkozik az üggyel, amely várhatóan a bíróságon folytatódik.