A repülőtér-üzemeltető 2022-ben ismét megkapta az Investors in People arany fokozatú minősítését.
A nemzetközi szervezet háromévente minősíti az általa kialakított standardoknak való megfelelést. A brit hátterű szervezet alapelvei szerint egy vállalat fejlődése úgy lehet fenntartható, ha munkafolyamataiba a dolgozóit is aktívan bevonja, folyamatos támogatásuk és fejlődésre ösztönzésük mellett.
A kiváló munkáltatóknak járó díjat először 2015-ben – Európa első kontinentális repülőtereként – sikerült elnyernie a budapesti repülőtérnek, majd 2018-ban Gold szinten erősítették meg minősítését.
Az idei év elején az Investors in People frissítette a Budapest Airport akkreditációját, a szervezet magyarországi tanácsadója a Budapest Airport 30 dolgozóját hallgatta meg, emellett pedig 300 kolléga mondta el a véleményét online felmérésen a cég minden területéről és szintjéről.
A Budapest Airport munkavállalóinak válaszai alapján 2022-ben a repülőtér-üzemeltető ismét megkapta a legkiválóbb munkáltatóknak járó, Gold fokozatú akkreditációt.
Ezt a felmérésben részvevő 75 ország 15 000 vállalatának mindössze 17 százaléka mondhatja el magáról.
Az elérhető 900 pontból 735-öt szerzett meg a budapesti repülőtér, ami jelentős javulás a 2018-as eredményhez (698 pont) képes, miközben az iparág átlaga mindössze 692 pont. Ezzel az eredménnyel a Budapest Airport a 255-4999 közötti létszámú, 1036 vállalat közül a 171. helyen áll; míg a hasonló területen tevékenykedő 54 cég között az előkelő 5. helyet foglalja el a nemzetközi rangsorban.
A Budapest Airport munkavállalói a felmérés szerint büszkék a munkahelyükre, feladataikat pedig változatosnak és érdekesnek találják. A repülőtéren a dolgozók bíznak a vezetőikben, és érzik azt, hogy véleményük, ötleteik számítanak, vezetőik bíznak a képességeikben. Az egyes területek felkészültek és a legmagasabb szakértelmet képviselik.
A Budapest Airport a dolgozói szerint valódi közös értéket teremt, olyan munkaadó, amelynek fontos a jó hangulat, a dolgozók jólléte és biztonsága. Továbbá nyitott a folyamatos fejlesztésre és az innovatív megoldások megtalálására. Ezt erősíti a dolgozók azon tapasztalata is, hogy a cégnek világos jövőképe van.