Az Egyesült Államok közlekedési minisztériuma által kidolgozott javaslat megtiltaná az országba közlekedő kínai légitársaságoknak az orosz légtéren történő átrepülést.
A New York Times forrásai szerint a tervezet lényege, hogy a kínai légitársaságok Egyesült Államokba tartó vagy onnan induló járatai nem repülhetnének át Oroszország légterén.
Egyes politikusok, valamint az amerikai légitársaságok érdekképviselete, az Airlines 4 America is lobbiznak annak érdekében, hogy a külföldi légitársaságok se használhassák az orosz légteret az Egyesült Államokba tartó járataikon.
Szerintük ugyanis tisztességtelen előnyhöz juttatja a konkurenciát velük szemben, emellett egy esetleges oroszországi útmegszakítás biztonsági kockázatot jelentene a fedélzeten tartózkodó amerikai utasok számára.
Mint ismert, az Egyesült Államok, az Európai Unió és több szövetséges ország légitársaságai az ukrajnai háború miatt Oroszország ellen hozott szankciók részeként és az azokra adott orosz válaszlépések értelmében 2022 márciusa óta nem használhatják még átrepülésre sem az orosz légteret.
Ez több európai légitársasághoz hasonlóan jelentős kihívás elé állítja az amerikai légitársaságokat is, mert a Távol-Keletre vagy Indiába közlekedő járataik sokkal hosszabb útvonalon kénytelenek repülni, ami a megszokott repült időt akár több mint egy órával is megtoldhatja.
Emiatt egyes járatok korlátozott férőhellyel és/vagy belly-cargo kapacitással, sőt bizonyos időjárási körülmények esetén (erős szembeszélnél) közbenső technikai leszállással kénytelenek közlekedni.
Mindez jelentősen növeli az üzemanyag-fogyasztást, a költségeket, a károsanyag-kibocsátást, valamint az utasoknak sem előnyös a hosszabb repült idő, mindez pedig jelentős hátrányba hozta a nyugati légitársaságokat a szankciókban részt nem vevő versenytársaikkal szemben.
A Biden-kormányzat a hírek szerint jelenleg értékeli a tilalom bevezetésének lehetséges diplomáciai következményeit, amely vélhetően heves tiltakozást váltana ki Kína részéről az amúgy is feszült geopolitikai helyzetben.
Egyelőre arról nincsenek információk, hogy az Európai Unió tervez-e hasonló lépést, de mint megírtuk, például a Finnairnek jelentősen át kellett szerveznie a működését és üzleti modelljét a szankciós tiltások miatt. Ha az EU hasonló lépést vezetne be, az a Kína és Budapest közötti utas- és áruszállító járatok útvonalát is érintheti.