Komolyabb elbocsátási hullámra figyelmeztetett az Airbus, az európai gyártó szerint további költségcsökkentés nélkül a cég hamar kifogy a tartalékaiból.

Guillaume Faury, az Airbus vezérigazgatója a 135 ezer munkavállalónak küldött levélben azt írta, soha nem tapasztalt ütemben fogy ki a készpénzből a vállalat, és a helyzet esetleges romlásával az eddigi intézkedéseket felül kell vizsgálni.

„Ha nem cselekszünk azonnal, akkor az Airbus jövője kerül veszélybe” – írta.

Guillaume Faury (Fotó: AIRportal.hu)

A gyártó háromezer munkavállalóját már kényszerszabadságra küldte Franciaországban, de Faury szerint ennél jóval szigorúbb intézkedésekre kell számítani. Szakértők szerint a 2007-es átstrukturáláshoz hasonló lépés jöhet, akkor 10 ezer embert bocsátott el az óriásvállalat.

Az Airbus egyelőre nem részletezte a létszámleépítéssel kapcsolatos terveket, egyelőre minden számba vehető opciót vizsgálnak, és ezzel párhuzamosan mérik fel a légitársaságok, lízingcégek igényeit. A bankoktól a gyártó már felvett hitelt, amely Guillaume Faury szerint arra jó, hogy időt nyerjenek az átalakításokra.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A Reuters hírügynökség forrásai szerint az Airbus az európai kormányokkal is tárgyalásokat folytat az esetleges támogatásról.

Az Airbus a hónap elején közölte, hogy harmadával csökkenti a keskenytörzsű, és mintegy 40 százalékkal a szélestörzsű gépek gyártási rátáját. Akkor Faury azt mondta, addig tartják fenn az új kibocsátási rátát, amíg felül nem vizsgálják az igényszintet.

Arról egyelőre a vezérigazgató szerint korai beszélni, hogy az Airbus milyen ütemben fog ebből a válságból kilábalni, de megjegyezte, hogy egy elhúzódó recesszió esetén ez 5-10 évbe is telhet.

„A légiközlekedés sokkal gyengébb helyzetben lesz a világjárvány után, mint előtte volt” – vélekedik a cégvezető.

A Boeing április elején még 10 százalékos létszámleépítést tervezett, bár a kereskedelmi gépek gyártását Seattle-környékén újraindította.