A budapesti repülőtér működése is szóba került az április 4-i kormányinfón. Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter élesen bírálta a repülőtéri állapotokat és a repülőteret üzemeltető Budapest Airport tevékenységét, a fejlesztések elmaradását, halogatását.

A kormányinfóról szóló híradások szerint a miniszter kijelentette, hogy a kormány elégedetlen azzal, ahogy a Budapest Airport a repteret üzemelteti.

Az utasforgalom növekedéséhez képest minimális fejlesztések történtek, holott 2008-ban 8,5 millió utas járt a Ferihegyen, most pedig már 15-16 millió az utasok száma éves szinten – mutatott rá a tárcavezető.

A miniszter a diszkont járatok utasainak be- és kiszállítására használt bádogterminálról az Index tudósítása szerint azt mondta: „A fapados gépeknél olyan terminált használnak, ahol a nyári meleg időszakában az állategészségügyi szabályok szerint állatokat sem lehetne tartani. Ehhez képest onnan embereket indítanak.

A miniszter hatósági fellépést ígért, és hozzátette, az üzemeltető fejlesztési koncepciója nem elégséges. 

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A repülőtér üzemeltetési jogát visszavásárolni most drága lenne, így nincsen tervben – mondta. Szavai szerint a repülőtér 2005-ös koncesszióba adása a szocialista kormányok legnagyobb bűnei közé tartozik.

A parkolóház építése az Infostart tudósítása szerint azért állt le Gulyás Gergely közlése alapján, mert az üzemeltető nem kért felmentést a plázastop-törvény alól.

A Magyar Hang kérdésére az állami Malév GH-nál fennálló sztrájkfenyegetésről a miniszter nem tudott részletekkel szolgálni.

Basic Boarding Gate: a Budapest Airport találmánya

 

A sétálós karámrendszert, vagy ahogy a reptérüzemeltető hívja, „egyszerűsített beszállókapukat” 2012-ben, a Malév csődje után hozta létre a Budapest Airport.

 

Eleinte még a szabad ég alatt, kordonok között, majd később nagy partysátrakban folyt a fapados járatok beszállítása. A reptérüzemeltető 2013-ban cserélte a sátrakat könnyűszerkezetes bádogépületekre, a kordonokat pedig részben fedett folyosókra. A Budapest Airport 2015-ben 2017-re ígérte a csarnokok mólókra cserélését, de ebből 2018 őszére csak a 2B oldalán felépített terminálbővítés valósult meg.