Sikertelenül zárult a norvég Flyr légitársaság tőkeemelési kísérlete, így kritikus likviditási helyzetbe került a cég, emellett veszélyben van a flotta felének nyárra munkát biztosító wet-lease megállapodás megkötése is.

A Flyr járatai január 30-án menetrend szerint közlekednek a cég weboldalán megjelent tájékoztatás szerint, de a légitársaság üzemelésének folytatása attól függ, hogy a vállalat igazgatóságának sikerül-e gyors megoldást találni a súlyos pénzügyi helyzetre.

A vállalat közlése szerint a novemberben indított tőkebevonási kísérlet nem járt sikerrel. A friss likviditásra a légitársaságnak a tavaszi és nyári időszakhoz szükséges kapacitás biztosítására, valamint az EU kibocsátáskereskedelmi rendszere (EU ETS) szerinti kvótákkal kapcsolatos fizetési kötelezettségének 2023 áprilisában esedékes teljesítéséhez is szüksége lett volna.

Fotó: AIRportal.hu

A norvég légitársaság kritikus likviditási helyzete miatt kútba eshet az a megállapodás is, amellyel a légitársaság a flottája felét, azaz hat repülőgépét adta volna bérbe személyzettel együtt egy másik európai cégnek a 2023 márciusában induló nyári menetrendi időszakra. A megállapodás fix bevételt jelentett volna a Flyr számára, amely csökkentette volna a piaci folyamatokból eredő kockázatokat.

A norvég vállalat a szektorban tapasztalható bizonytalanságokat és a légitársaságok idei jövedelmezőségével kapcsolatos kockázatokat látja a befektetők távolmaradásának okaként, az előkészített wet-lease megállapodás és a javuló jegyértékesítési eredmények ellenére.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A Flyr igazgatósága megoldásokat keres a további működés biztosítására, de közlésük szerint nincs garancia arra, hogy olyan megoldás születik, amely a jelenlegi részvényesek számára jelentős értéket teremtene. A légitársaság weboldalán továbbra is lehet repülőjegyeket foglalni a februári és az azt követő időszakra tervezett járatokra.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!