Tovább csökkent a legkisebb Airbus keskenytörzsű, az A319neo megrendelésállománya, miután egy magát megnevezni nem kívánó vásárló három példányra szóló megrendelését a nagyobb A320neo változatra cserélte.

Forrás: Airbus

Az eredeti megrendelést még 2013 decemberében írta alá az Airbus egy meg nem nevezett ügyféllel.

Az Airbus könyvei szerint egy meg nem nevezett vásárló 100 darab keskenytörzsű repülőgépre adott megrendelést akkor az Airbusnak, melyből 15 szólt az A319-es új generációs hajtóművekkel felszerelt változatára.

A repülőgépgyártó a rendelésállomány szeptemberi adatközlése során fedte fel, hogy három A319neóra szóló megrendelést a család nagyobb változatára konvertált a vevő – a Flightglobal információi szerint.

Ezzel az A319neo változatból összesen 53 példányra maradt megrendelése az Airbusnak, melyből 30 példányt meg nem nevezett vevők rendeltek, 20 darab kerül majd az Avianca-hoz (korábban a légitársaság is konvertált már nagyobb változatra), a maradék három pedig privát, vagy állami megrendelőkhöz.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Míg az európai gyártó az A319-es korábbi változatából közel 1500 példányra szerzett megrendelést, az új generációs változattól elfordultak a vevők, a rivális gyártó legkisebb MAX 7-eséhez hasonlóan alig van már rá megrendelés, sőt a meglévő vevők is inkább nagyobb változatokat kérnek helyettük. A legutóbbi frissítés szerint egyébként a Boeing is pont 53 darab megrendelést tart nyilván a 737 MAX 7-re.

Az A319neo tavaly márciusban hajtotta végre első felszállását, de a változat eddig még nem szerezte meg a forgalomba állításhoz szükséges hatósági jóváhagyásokat.

Az Airbusnál a Bombardier C Series program átvétele után különösen kérdésessé vált az A319neo létjogosultsága, hiszen házon belülre került egy modernebb és jóval gazdaságosabban üzemeltethető rivális típus, a korábban CS300 néven futó, A220-300.