A közelgő nyár erdőtüzeinek kockázataira való felkészülés jegyében az Európai Bizottság létrehozta az Európai Unió tűzoltó légi járművekből álló első flottáját – közölte Hrisztosz Sztilianidesz humanitárius segítségnyújtásért és válságkezelésért felelős biztos.
Tájékoztatása szerint a kezdeti átmeneti időszakban hét tűzoltó repülőgép és hat helikopter alkotja majd az uniós flottát, amelyeket a részt vevő országokkal együttműködve a következő hetekben további eszközök követhetnek.
Mint elmondta, olyan öt uniós tagállam bocsátotta repülőgépeit és helikoptereit a 2019-es átmeneti flotta rendelkezésére, amelyekben gyakran fordultak elő erdőtüzek az elmúlt években.
Az induló eszközök között van két repülőgép Horvátországból, egy repülőgép Franciaországból, két repülőgép Olaszországból, két repülőgép Spanyolországból és hat helikopter Svédországból.
Az uniós úgynevezett rescEU flotta létrehozása mellett az Európai Bizottság megerősítette a nyomon követési és koordinációs képességeit az erdőtüzek által érintett időszakra való felkészülés jegyében – közölte.
Elmondta továbbá, az unió Veszélyhelyzet-reagálási Koordinációs Központját (ERCC), amely a nap 24 órájában és a hét minden napján rendelkezésre áll, egy tagállami szakértőkből álló, erdőtüzekre szakosodott támogató csapattal fogják bővíteni nyáron. Szükség esetén az EU Kopernikusz műholdas rendszerét fogják használni az erdőtüzek okozta vészhelyzetek feltérképezésére – tette hozzá az uniós biztos.
Az elmúlt években Európa súlyos természeti és ember okozta katasztrófák helyszíne volt. Erdőtüzek, árvizek, viharok és földrengések pusztítottak, amelyekben 2018 folyamán több mint száz ember vesztette életét – közölte az uniós bizottság.