Magyarország, India és Banglades is érdeklődik az új orosz utasszállító, az Irkut MC-21-es típus iránt, mely múlt héten hajtotta végre szűzfelszállását.

Az orosz United Aircraft Corporation (UAC) elnöke, Yuri Slyusar a Szentpéterváron tartott, St. Petersburg International Economic Forum (SPIEF) rendezvényen jelentette ki, hogy India és Banglades mellett Magyarország is érdeklődik az orosz gyártású, új generációs hajtóművekkel felszerelt, 150-212 utas szállítására képes keskenytörzsű típuscsalád iránt – derült ki az Indian Express hírportál és a Russian Aviation légiközlekedési szakportál beszámolójából.

Yuri Slyusar elmondása szerint a gyártó többek között egy magyar delegációval is tárgyalt az új MC-21-es utasszállítóról, akik “érdeklődést mutattak” aziránt, hogy rendeljenek a típusból.

Forrás: Irkut | © AIRportal.hu

Forrás: Irkut

A szakember azt nem részletezte, hogy a magyar fél részéről kik vettek részt a tárgyalásokon, viszont az felettébb érdekes, hogy a két hatalmas légiközlekedési boom előtt álló ázsiai ország mellett harmadikként pont Magyarországot emelte ki.

Az UAC elnöke hozzátette azt is, hogy mióta a repülőgép prototípusa sikeresen végrehajtotta a szűzrepülését, nagyobb érdeklődést érzékelnek a vásárlók részéről a típus iránt.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Amint arról korábban beszámoltunk, az orosz Irkut MC-21-300 (magyar átirat szerint MSz-21-300, angol átirat szerint MS-21-300) repülőgép prototípusa május utolsó hétvégéjén hajtotta végre első repülését. A gyártó sikeresnek minősítette a szűzrepülést és kijelentették, hogy nem merült fel olyan probléma, mely akadályozná a gép tesztelésének folytatását.

A gyártónak egyelőre 285 példányra van megrendelése az MC-21 típusból, ebből 185 darab a kötelező érvényű megrendelés, a többi opció, vagy vételi jog.

Az eddigi megrendelések jelentős többsége oroszországi lízingcégektől és légitársaságoktól érkezett, ezért a gyártó számára kiemelt prioritás, hogy külföldi megrendeléseket is szerezzen a típusra.

Az MC-21 legnagyobb megrendelője az orosz állami Aeroflot légitársaság, mely 50 darabra tart igényt, mellette a Nordwind, Red Wings és az UTair légitársaságok rendeltek még a típusból. Mindössze két légitársaság, az Azerbaijan Airlines és a Cairo Aviation vannak a külföldi megrendelők között.

Denis Manturov orosz ipari és kereskedelmi miniszter a sikeres szűzrepülést követően azt nyilatkozta, hogy az MC-21-es repülőgépből a 2037-ig tartó 20 éves időszakban akár 1000 darabot is értékesíthetnek.

Az orosz UAC abban bízik, hogy 2019-re sikerül megszerezniük az orosz légügyi hatóságtól a kereskedelmi forgalomba állításhoz szükséges engedélyeket, valamint, hogy 2020-ra az EASA-tól is megkapják az engedélyt ahhoz, hogy az MC-21-es járatokat teljesíthessen az Európai Unióba, illetve európai bejegyzésű légitársaságok is üzemeltethessék a típust.

Az MC-21 repülőgép két változatban készül majd, a legfrissebb adatok szerint a -300-as székezéstől függően 163-211, míg a rövidebb törzsű -200-as variáns 132-165 utas szállítására lesz képes. Tipikus kétosztályos elrendezésben a típus maximális hatótávolsága 6 000 – 6 400 km lesz. További részletek a típusról, a szűzrepülésről, a szárnytő körüli repedésekről és a még tesztelés alatt álló orosz gyártmányú hajtóműről korábbi cikkünkben.

Forrás: Irkut | © AIRportal.hu

Forrás: Irkut