Készül a Qatar Airways is a 2022-es katari futball-világbajnokságra: Akbar Al-Baker vezérigazgató bejelentette, hogy négy év alatt másfélszeresére növelik a célállomások számát, és újabb repülőgépeket is beszereznek majd.
Kétszázötven városba szeretne közlekedni a Qatar Airways 2022-ben, a jelenlegi százhatvankettőről tehát másfélszeresére bővítené a járathálózatot, jelentette be az airwaysmag.com cikke szerint a cég vezetője.
Akbar Al-Baker vezérigazgató azt is elmondta, hogy folytatják a „menetelést előre”, és új repülőgépeket is megrendelnek majd a növekedéshez.
Közlése szerint a résztulajdonukban álló légitársaságoknál is bővülést terveznek, de részleteket nem említett.
Az biztos, hogy a Meridiana 49 százalékának megvásárlása után a Qatar Airways segítségével formálták újjá az olasz céget. Az idén Air Italy néven Boeing 737 MAX-okkal és Airbus A330-asokkal, később pedig Boeing 787-esekkel frissítik fel a flottáját, és a járathálózatot is bővítik.
A növekedési tervet Akbar Al-Baker az alkalomból jelentette be, hogy bemutatták a Qatar egyik Boeing 777-esének speciális festését. Ezen a foci-VB-t reklámozza a légitársaság, hiszen az esemény egyik fő szponzora. Katar állam 2022-ben lesz a bajnokság következő házigazdája, az erre való felkészülést is segíti a járathálózat bővítése.
Mint arról tavasszal beszámoltunk, a Qatar Airways a környező és néhány egyéb arab ország blokádja miatt érzékeny veszteségeket szenved (kerülőutakra kényszerül sok járata, számosat be kellett zárnia), lehetséges, hogy állami segítségre szorul majd.