Megállapodott az Easyjet és az Airbus 24 repülőgép későbbi átvételéről, ezzel lezárulni látszik az alapító Stelios Haji-Ioannou és a menedzsment közi vita a 107 példányra szóló megrendelésről.

A Reuters a légitársaság közlésére hivatkozva számolt be arról, hogy sikerült megállapodásra jutni az európai gyártóval az A320neo típuscsaládba tartozó gépekről, az Easyjet az érintett 24 példányt a tervezettnél öt évvel később, 2025 és 2027 között vesz csak át.

Emellett az Airbus a többi átvételével kapcsolatban is rugalmasabb lesz, sőt akár hét gép megvételétől el is állhat a brit fapados, amelyeket 2022 és 2026 között kellene átvennie a légicégnek.

Számítások szerint az új megállapodás miatt 2025 és 2027 között 120 millió dollárral többet kell majd új gépekre költenie az Easyjetnek, de a most következő 16 hónapban a tervezettnél kevesebb pénz áramlik majd ki a légitársaság számláiról.

Fotó: AIRportal.hu

A brit cég azért volt kénytelen tárgyalóasztalhoz ülni az Airbusszal, mert becsléseik szerint 2023-ig nem tér vissza a járvány előtti kereslet, ezért kevesebb gépre és személyzetre van szüksége a következő években. A társaság májusban azt közölte, dolgozói 30 százalékát, 4500 embert kénytelen elküldeni.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Több felvonásban mi is beszámoltunk róla, hogy a 107 darabos Airbus-megrendelés miatt ellentét alakult ki az Easyjet vezetése és a 34 százalékban tulajdonos, cégalapító Stelios Haji-Ioannou között. Utóbbi perrel fenyegetőzött, mert szerinte vissza kell mondani a megrendelést, különben a légitársaság csődbe megy. Az igazgatóság azonban kiállt a szerződés mellett.

Az Easyjet 11 hét után hétfőn indította újra néhány járatát, július végéig 500, augusztus végéig 750 útvonalán nyújt majd szolgáltatást, de a járatsűrűség sokkal alacsonyabb lesz, mint a járvány előtt, a teljes kapacitás alig 30 százalékát tervezte be a cég a július-szeptemberi időszakra.