Az ír fapados 41,4 millió utast szállított az elmúlt negyedévben, az üléskihasználtság enyhén csökkent, a magas üzemanyagárak miatt pedig nyeresége jelentősen visszaesett.

A 2023. december 31-én lezárult negyedévben 41,4 millió utast szállított a Ryanair, amely 7 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához viszonyítva – olvasható a cég közleményében.

A járatok üléskihasználtsága egy százalékponttal 92 százalékra csökkent az időszakban, mert mint a tájékoztató hozzáteszi, az online utazási irodákkal és repülőjegy-foglaló oldalakkal vívott harca következtében a Ryanair ajánlatai kiestek az érintett platformokról december elején, ezt egyébként a légitársaság üdvözítő lépésnek nevezte. Emiatt viszont, mint hozzátették, az év végi ünnepi csúcsidőszakban csökkent a járatok foglaltsága, illetve az árakat is lejjebb kellett vinnie a cégnek.

A negyedévben 2,7 milliárd euró bevételre tett szert a vállalat, amely 17 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához viszonyítva.

Ugyanakkor az üzemelési költségek 26 százalékos, azon belül a fedezeti ügyletek (hedge) ellenére az üzemanyag-számla 35 százalékos növekedése miatt az adózás utáni nyereség az előző időszakhoz képest 93 százalékkal 15 millió euróra csökkent.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Fotó: AIRportal.hu

A pénzügyi éve első három negyedévében (2023. április-december) az utasok száma 10 százalékkal 146,8 millióra emelkedett, összesítve 94 százalékos üléskihasználtság mellett. A 2024. március 31-ig tartó üzleti évben a Ryanair továbbra is 183,5 millió utast vár, amely 9 százalékos növekedés az előző évhez képest.

Az éves adózás utáni nyereségkilátásait azonban 1,85-1,95 milliárd euró közötti sávra csökkenti a korábbi 1,85-2,05 milliárd euróról, de erre még hatással lehetnek a Boeing átadásainak késései és a közeljövő meghatározó geopolitikai eseményei.

December 31-én a légitársaság flottájában 574 repülőgép teljesített szolgálatot, amelyből 136 volt a nagyobb kapacitású és kedvezőbb üzemanyag-fogyasztású Boeing 737-8-200 (MAX).

Az idei nyári utazási csúcsidőszak kezdetére, júniusra a Ryanair azt várja, hogy már 174 ilyen új generációs gép lesz flottájában.

Michael O’Leary a Reuters szerint jelezte a gyártónak, hogy a „megfelelő áron” átvennék a United Airlines MAX 10-es korai gyártási slotjait, ha az amerikai légicég az Alaska 737 MAX 9-es balesete után tett nyilatkozatának megfelelően tényleg lemond erről a változatról.

A vezérigazgató megjegyezte azt is, hogy a közelmúltban átadott 737-eseiknél extra ellenőrzéseket végeztek, és a minőség javulását tapasztalták, kevesebb hibát találtak. A Boeingnek azonban még sok tennivalója van a minőség javítása és az átadási késedelmek csökkentése érdekében – tette hozzá.

Fotó: AIRportal.hu

A légitársaság a korlátozott gyártói kapacitások és az ellátási láncok problémái, valamint az A320neók P&W-hajtóműveinek problémái miatt Európa-szerte kapacitáshiányt vár a piacon a következő 3 évben.

Kapcsolódó hír, hogy a Kúria jogerős ítélete szerint a Ryanairnek nem kell befizetnie azt a 300 millió forintos bírságot, amelyet Budapest Főváros Kormányhivatala szabott ki rá mint fogyasztóvédelmi hatóság, a légitársasági extraprofitadó áthárítása miatt. A bíróság szerint mivel a Ryanair az általános szerződési feltételei (ÁSZF) szerint járt el, amikor a rá kiszabott extraprofitadót az utasokra terhelte, nem tévesztette meg a vásárlóit, ahogy azt a fogyasztóvédelem állította.

A Kúria azt is közölte, hogy a légitársaság az adó alanya, hiába a földi kiszolgálóknak kell megfizetniük a terhet, hiszen a hozzájárulást ténylegesen a légitársaságnak kell megfizetnie.

A Ryanair a napokban megállapodott a Loveholidays és a Kiwi online utazásközvetítő oldalakkal, amely azt jelenti, hogy portáljaikra és az általuk kínált csomagajánlatokba visszakerülnek az ír fapados ajánlatai, ám a korábbi működéssel ellentétben ez teljesen legális és transzparens módon történik. A közvetítők nem alkalmaznak felülárazást a repülőjegyek és a plusz szolgáltatások esetén sem, emellett a korábbi gyakorlattal ellentétben vevők valós elérhetőségi (pl. e-mail, mobilszám) és fizetési adatait átadják a légitársaság részére.