Megérkezett a budapesti repülőtérre Dohából az az Airbus A330-200F típusú, szélestörzsű áruszállító repülőgép, amelyet a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) vásárolt meg a Qatar Airwaystől.

A repülőgép 2020. október 18-án, vasárnap repült át Dohából új bázisára, Budapestre, és 9 óra 46 perckor szállt le Ferihegyen. A repülőgép a katari légitársaság szürke és fehér alapszíneit viseli, de a feliratokat és logókat eltávolították róla.

A repülőgépet a HA-LHU magyar polgári lajstromjel alatt vette nyilvántartásba a hatóság.

Érdekesség, hogy az LH-kezdetű lajstromjel-sorozatot (A, B, C és D harmadik betűkkel) legutóbb a néhai Malév egykori szélestörzsű, Boeing 767-es gépei viselték.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

🇭🇺🇭🇺🇭🇺 Megérkezett a HA-LHU. Tiszavölgyi Dávidnak köszönjük a fotót! 👍👉 Az AIRportal.hu cikke a témában érdekes…

Közzétette: AVgeek.hu – 2020. október 18., vasárnap

A polgári lajstromjelnek és kereskedelmi üzemeltetésnek az egyik előnye, hogy így egyszerűbb a szükséges leszállási és útvonalengedélyek megszerzése – főként például a távol-keleti országok esetében –, mint ha katonai repülőgép lenne.

A korábbi bejelentések szerint az A330-as szabad áruszállítási kapacitásait egy erre szakosodott brókercég értékesíti majd a piacon, azaz amikor nincs állami feladat, a repülőgép bevételt termelhet.

Szóltak arról hírek, hogy a Wizz Air végezné az üzemeltetést, a légitársaság szeptember 9-én lapunknak eljuttatott közleménye szerint egyeztetéseket folytatnak a magyar kormánnyal erről, de máig nem tettek hivatalos bejelentést ennek eredményéről. Ugyanakkor a nemzetközi flotta-adatbázisok szerint a repülőgépet a Wizz Air üzemelteti.

Illusztráció. A Qatar Airways Cargo egyik Airbus A330-200F repülőgépe (Fotó: AIRportal.hu)

A korábban A7-AFF lajstromjellel üzemelő, MSN 1578-as gyártási sorozatszámú, mindössze 6 éves repülőgép viszonylag újnak számít.

Az Airbus A330-243F típusjelű repülőgép 2014-ben készült el az európai repülőgépgyártó Toulouse-ban működő üzemében, és azon év október 31-én hajtotta végre első felszállását.

A Rolls-Royce Trent 772B-60 típusú hajtóművekkel felszerelt példány tehát nem kiöregedett utasszállítóból átalakított, hanem gyárilag is áruszállítónak készült.

A légitársaság 2014. november 24-én vette át, utoljára 2020. július 15-én teljesítette a Qatar Cargo QR 8294-es számú áruszállító járatát Bázelből Dohába.

Amint korábban megírtuk, a KKM még szeptember elején azt közölte az Origóval, hogy a koronavírus-járvány első hullámának egyik nagy tanulsága az: Magyarországnak rendelkeznie kell megfelelő légi teherszállítási kapacitással, mert így biztosítható, hogy a jövőben is – járvány vagy egyéb feladat esetén – minden, védekezéshez szükséges eszköz időben megérkezik Magyarországra. A kormány ezért döntött úgy, hogy szükség van egy szélestörzsű, polgári közlekedésben használható szállítógép beszerzésére.

A minisztérium a lehetőségek alapos megvizsgálása után döntött a Qatar Airways egyik Airbus A330-200F típusú repülőgépének megvásárlásáról, a vételárról a szaktárca nem adott tájékoztatást.

Az Airbus A330-200F típusról

Az A330-200F az Airbus A330-200-as szélestörzsű típusváltozat áruszállító variánsa, 65 tonnás hasznos terheléssel hatótávolsága több mint 7400 kilométer. A maximális, 68,6 tonnás rakománnyal 5900 kilométeres utak megtételére képes közbenső leszállás nélkül.

Hossza 58,82 méter, szárnyainak fesztávolsága 60,3 méter, a függőleges vezérsík legmagasabb pontja a földön állva 16,9 méter, a törzs külső átmérője 5,64, míg a fedélzet belső legnagyobb szélessége 5,26 méter.

A repülőgép maximum 469,2 köbméter térfogatú és 68,6 tonna tömegű árut vehet a fedélzetére, legnagyobb felszállótömege 233 tonna.

Üzemanyag-tartályainak kapacitása 139 090 liter, amelybe 109 185 kilogramm kerozint lehet beletölteni. (Az egyes példányok paraméterei eltérők lehetnek.)

Az A330-200F utazómagassága 12 500 méter, utazósebessége 871 km/h (470 csomó, 0,82 Mach).

Méreteit és egyéb tulajdonságait tekintve az A330-200F a rivális Boeing 767-300F és 777F típusai között helyezkedik el a típusok sorában.

A repülőgép fő fedélzetét nagyméretű tehertér-ajtóval, a padlóját pedig a konténerek, árupaletták mozgatására alkalmas görgőrendszerrel, valamint rakományrögzítő pontokkal szerelték fel.

A gyárilag áruszállítónak készült Airbus A330-200F repülőgépek különös ismertetőjele a törzsből kidudorodó orrfutó-akna: erre a módosításra azért volt szükség, hogy a fedélzet padlózata a földön állva vízszintes legyen (az utasszállítóké az orr felé lejt), ezzel megkönnyítve a rakomány mozgatását a beltérben.

Az A330-200F repülőgépek listaára újonnan 241,7 millió amerikai dollár az Airbus 2018-as (utolsó publikált) árlistája szerint.