Jövő év május 7-én lesz 75 éves a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, az ennek kapcsán szervezett kulturális rendezvénysorozat a névadó zeneszerző munkásságának is emléket állít majd.

Az 1700-as években települt Magyarországra Franz Mayer bajor serfőző, később pedig fia, Mayerffy Xavér Ferenc kibérelte a Vecsés és Rákoshegy közötti dombokat, és beültette azokat szőlővel – idézi fel a terület történetét közleményében a Budapest Airport. A helyiek a sikeres és rokonszenves bérlőről nevezték el a területet Ferihegynek, majd – mintegy kétszáz évvel később – 1942-ben itt kezdődött meg a budapesti repülőtér építése. A II. világháború ugyanakkor közbeszólt, és a repülőtér ünnepélyes átadása végül a tervezettnél későbbre, 1950. május 7-ére esett.

A magyar polgári légiközlekedés központja ekkor a helyi hagyományoknak megfelelően Budapest Ferihegy Nemzetközi Repülőtérként vonult be a köztudatba, amely jövőre ünnepli 75. születésnapját.

(Fotó: Budapest Airport / Baranyi Róbert)

Több mint fél évszázaddal az átadás után megszületett az igény, hogy olyan névvel fémjelezzék a magyar főváros repülőterét, amely méltó módon viszi hírét Magyarország kapujának – teszik hozzá. Így 2011-ben, a világhírű magyar zeneszerző születésének 200. évfordulóján az Országgyűlés arról döntött, hogy a budapesti repülőtér viselje Liszt Ferenc nevét, megemlékezve Magyarország és egész Európa kulturális örökségének egyik kiemelkedő alakjáról. Az új elnevezés egyúttal magában rejti a repülőtérnek helyet adó terület földrajzi nevét is.

Magyarország kapujának 75 éves fennállására a Budapest Airport 2025-ben kulturális rendezvénysorozattal készül, amely egyben a névadó Liszt Ferenc munkásságának is emléket állít.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A jövő év ráadásul egy másik fontos évfordulót is tartogat e tekintetben: 175 éves lesz a zeneművész egyik leghíresebb darabja, a Szerelmi álmok (Liebesträume).

„A VINCI Airports számára mindig is fontos volt, hogy az általa üzemeltetett repülőterek megőrizzék és képviseljék az adott országra jellemző unikális értékeket és hagyományokat” – mondta Francois Berisot, a Budapest Airport vezérigazgatója.

Kiemelte: ezért a jövő év egyik legfontosabb fókuszpontja a fejlesztések és a magas színvonal fenntartása mellett az időtálló értékeknek, Liszt Ferenc életművének és a repülőtér 75 éves fennállásának méltó megünneplése, a magyar kultúra és a légiközlekedés éltetése.

A rendezvénysorozat részleteivel kapcsolatban a Budapest Airport a későbbiekben ad tájékoztatást.