Költségcsökkentés miatt eladja minden British Aerospace BAe-146-osát a brit királyi légierő (RAF), a lépés érinti a politikai vezetést és a királyi családot gyakran szállító, VIP-berendezésű példányokat is.
A jellegzetes, vállszárnyas kialakítású, négyhajtóműves BAe-146-osok kivonását 2022-re ütemezte a RAF. A két szürkére festett gépen kívül van két, VIP-berendezésű példány, amelyeket kormányzati személyek és a királyi család tagjainak szállítására is használ az üzemeltető katonai alakulat.
A CH Aviation szerint a flottát összesen négy gép, két rövidebb törzsű BAe-146-100-as, illetve két hosszabb, -200QC példány alkotja, amelyeket 2012-ben vásárolták a TNT Airwaystől, és alakították át katonai feladatokra. Utóbbiak szerepköre vegyes, belső tere könnyen átalakítható teherszállításra. Átlagéletkoruk viszont 32,5 év, ami már jelentős üzemeltetési és karbantartási költségeket von maga után egy modernebb típushoz képest.
Ennek ellenére komoly politikai viták alakultak ki a kivonás körül, a védelmi bizottság konzervatív párti vezetője is szót emelt a döntés ellen.
Ugyanis Tobias Martin Ellwood, aki korábban katonaként szolgált a brit hadseregben, úgy véli: a VIP szállítások helyett szerinte inkább a BAe-146-osok stratégiai fontosságát kellene megfontolni, mielőtt döntenek a kivonásról. Nyilatkozatának alapja, hogy a két -200QC változatú példány valóban vegyes használatú, a brit fegyveres erők külföldi bevetései alatt katonákat és hadianyagot egyaránt szállítottak a műveleti területekre, de a VIP berendezésű -100-asokat sem kizárólag a királyi család és politikai vezetők szállítására használják.
Ellwood mellé állíthat többeket, hogy a költségcsökkentés másik, korábban nyilvánosságra került eleme szerint a RAF mind a tizennégy Lockheed C-130J Herculesét is földre akarja parancsolni legalább ideiglenesen, és kevesebb új teherszállító gépet is vásárolna az következő időszakban.
Emiatt az összes szállítási feladat a meglévő tíz gépes flottára, a vegyes konfigurációjú Airbus A330-200-asra, köztük nyolc sztenderd MRTT-re és az A400M Atlasokra hárulhat.
Az A330-asok szállítják az utóbbi években nagyobb távokra a kormányzati-királyi személyeket, üzleti osztályú ülésekkel felszerelve.