Jelentős forrásokat szán a német szövetségi kormány a repülőterek megsegítésére, a pénzt a meglévő létesítmények fenntartására költhetnék el. A frankfurti repülőtér eközben veszteséget jelentett, Hamburgban pedig az eredetileg várt utasszám kevesebb mint harmadára számítanak idén.

Andreas Scheuer, a német szövetségi kormány közlekedési minisztere arról beszélt: programot indítanak, amelyben 1 milliárd euró értékű segítséget nyújtanak a légikikötőknek – szemlézte a DPA német hírügynökség beszámolóját az Airliners.de. A kabinet becslése szerint nagyjából ennyi pénzre van szükség ahhoz, hogy a meglévő létesítményeket fenn tudják tartani az üzemeltetők.

A politikus közölte: Olaf Scholtz pénzügyminiszterrel péntekre kidolgozzák a mentőcsomag minden elemét.

A tárcavezető jelezte: a szövetségi tartományokkal is egyeztetni szeretne a mentőcsomagról, mivel az önkormányzatokkal együtt több repülőtérben is van érdekeltségük.

Fontosnak nevezte, hogy egyetlen regionális repülőtér se zárjon be, de megemlítette, hogy a nagy légikikötők ugyanúgy bajban vannak, mint a kisebbek. Az utasforgalom mindenhol a korábbi szint tizedére esett vissza, egyetlen egy társaság sem tud ilyen körülmények között rentábilisan működni – mondta.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A repülőtereket tömörítő ADV (Arbeitsgemeinschaft Deutscher Verkehrsflughäfen) szerint a túlélésért küzdenek az üzemeltetők. „Öt percünk van hátra” – fogalmazott Ralph Beisel vezérigazgató.

Ezt alátámasztandó az Aero.de arról írt, hogy békeidőben a ferihegyi légikikötőével az utóbbi időben nagyjából megegyező, évente mintegy 17 millió utast kiszolgáló hamburgi Helmut Schmidt-repülőtéren idén az eredetileg vártnak alig harmadára, 5 millió indulóra és érkezőre számítanak. Ez azt jelentené, hogy a forgalom az 1985-ös szintre zuhan.

A repülőteret üzemeltető társaság (amelyben a budapesti repülőtér egyik tulajdonosa, az AviAlliance 49 százalékos tulajdonos) 150 millió eurós veszteséggel számol erre az évre.

Fotó: Hamburg Airport

Eközben a frankfurti repülőteret üzemeltető Fraport arról tájékoztatott a honlapján elérhető negyedéves pénzügyi kimutatásban, hogy az év első kilenc hónapjában 53 százalékkal esett a bevétel, az adózott eredmény pedig a tavalyi 1 milliárdos nyereség után most mintegy 500 millió euró veszteséget mutat.

A német légikikötőknél maradva, a hétvégén átadott berlini Willy Brandt-repülőtéren megnyitották a déli futópályát is, amelyet a Qatar Airways Airbus A350-ese avatott fel, így most már kétpályás üzemben működhet a német főváros új repülőtere.