A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren mintegy 4 millió 623 ezer utast kezeltek 2021-ben, a cargo mennyisége pedig történelmi csúcsot, 183 ezer tonnát tett ki.

A budapesti repülőtéren decemberben 702 112 indulót és érkezőt regisztráltak, a járvány előtti 2019-es rekordév azonos hónapjához képest 46 százalékkal kevesebbet.

A teljes 2021-es évben 4 622 882 utast kezelt a Budapest Airport, amely 19,8 százalékkal meghaladta a 2020-ban elért utasszámot, míg a 2019-es rekordévhez képest 71,4 százalékos a visszaesés.

(Fotó: Budapest Airport/Baranyi Róbert)

A cargo-üzletágnak viszont a december és az egész tavalyi év is rekordot hozott. Az év utolsó hónapjának teljesítménye túlszárnyalta a 2021. áprilisi, 16 691 tonnás havi történelmi rekordot, mivel 18 405 tonna légiáru haladt át a repülőtéren. Emellett ez az árumennyiség 4887 tonnával, 36,2 százalékkal haladta meg 2020 azonos hónapjának forgalmát is.

A Budapest Airport légiáru-forgalma így 2021-ben újabb történelmi rekordot elérve 183 363 tonnát tett ki, közel 49 ezer tonnás, több mint 36 százalékos növekedéssel az előző évhez viszonyítva.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A közölt adatokba a repülőtéren áthaladó, de közúti fuvarozással szállított áru mennyiségét is mindig beleszámolja az üzemeltető.

(Fotó: Budapest Airport/Baranyi Róbert)

A repülőtéren 7227 le- és felszállást regisztráltak múlt hónapban, amely 27 százalékkal elmarad a járvány előtti, 2019. decemberi adathoz viszonyítva.

A tavalyi évben összesen 55 197 gépmozgás történt Ferihegyen, amely a 2020-ast 14,5 százalékkal haladja meg, míg a 2019-eshez képest 51 százalékos visszaesést jelent.

Ismeretes, a 2019-es rekordév volt a Budapest Airport számára, összesen 16 173 489 utas fordult meg a repülőtéren, ami 8,8 százalékos növekedés volt a megelőző évhez képest.

Ezután, bár 2020 erősen indult, márciustól, a világjárvány miatt elrendelt utazási korlátozások következtében jelentős mértékben lecsökkent a forgalom, még az első és második hullám közötti nyári időszakban sem nagyon tudott magára találni. A Budapest Airport mindössze 3 millió 859 ezer utast regisztrált tavalyelőtt, ami több mint 76 százalékkal kevesebb 2019-hez képest.