Joe Biden amerikai elnök döntést hozott a Boeing 747-8 Intercontinental típuson alapuló, új generációs elnöki gépek festéséről, amely inkább hasonlítani fog a mostaniakéhoz, ezzel elvetve az elődje, Donald Trump által tervezett arculatot.
Az amerikai légierő (USAF) a mostani terv szerint jelentős késéssel, 2027-ben és 2028-ban állítja forgalomba közismert nevén az Air Force One hívójellel az ország első emberét szállító két új repülőgépet. A VC-25B típusjelű repülőgépeket polgári használatra gyártott Boeing 747-8 Intercontinental utasszállítókból alakítják át a különleges feladatra.
A légierő március 10-i közlése szerint Joe Biden amerikai elnök kiválasztotta az új gépek színösszeállítását.
Az új festés hasonlít majd a John F. Kennedy elnöksége, az 1960-as évek eleje óta használt festésmintára, amelyek a jelenlegi Boeing 747-200-ason alapuló VC-25A típusjelű repülőgépeken is látható. Mindössze három fő eltérés lesz, amellett, hogy az új típus törzse és púpja is hosszabb az elődnél – írja a légierő közleménye.
A VC-25B kékje valamivel mélyebb, modernebb tónusú lesz, ez a szín köszön vissza a hajtóműgondolákon is, illetve az új típus hasán nem lesz polírozott fémrész, amelyet az újfajta anyagok felhasználásával készült törzshéj nem tesz lehetővé.
Ezzel hivatalosan is elvetették az előző elnök, Donald Trump által 2019-ben választott, az amerikai zászlótól kölcsönzött, piros-fehér-sötétkék színek dominálta dizájnt.
A légierő közlése kitér arra, hogy egy hőtani tanulmány szerint az ebben a tervben szereplő sötétkék szín, a bizonyos körülményeknél jelentkező többlet hő miatt, egyes alkatrészek esetén további tesztelést igényelt volna ahhoz, hogy azok megkapják a megfelelő minősítést az elnöki gépen történő alkalmazáshoz.
A VC-25B típusjelű repülőgépek energiaellátási rendszerét korszerűsítik, egyebek mellett katonai műveletekhez is alkalmas, a Fehér Házban rendelkezésre állóval azonos képességekkel bíró kommunikációs rendszerrel, önvédelmi rendszerrel, autonóm földi működési képességekkel és egy akár intenzív ellátás nyújtására képes egészségügyi létesítménnyel szerelik fel, a luxus kialakítású fedélzeti berendezés mellett.
Amint korábban megírtuk, a Boeing januárban adta át az utolsó polgári 747-8-ast az Atlas Airnek, ezzel a típus programja több mint 50 év után ért véget.