Az Airbus A380-800-as óriásgép újra hajtóművezése, avagy még hatékonyabb, gazdaságosabb üzemű erőforrásokkal való felkínálása egyelőre nem része az európai repülőgépgyár fő prioritásainak, sokkal inkább koncentrálnak az A320neo, valamint az A350XWB programokra.

Minderről Tom Williams, Airbus alelnök beszélt újságíróknak Dél-Koreában, amikor a vezetőség az ezredik Sharklet szárnyvég elkészülte alkalmából utazott ki ünnepelni Puszanba, a Korean Air Aerospace Division üzemébe.

A flightglobal.com szöuli tudósítójának híradása alapján Williams szerint a négy-hajtóműves óriásgépük kapcsán a fókusz inkább közelebbi a típus fedélzetének konfigurációjára, hogy az jobban megfelelhessen az útvonaligényekhez. Mint mondta, sok üzemeltető kabinberendezése elég nagyvonalú és mostanra előtérbe kerülhet, miként lehet még jobb kihasználtságra szert tenni.

Az Airbus állítólag többféle opcióval is készül az efféle igények kielégítésére, vagyis az A380-as kabinjának optimalizált átrendezésére, de lehetséges, hogy a hatótáv teljesítményt is felturbózzák – amennyiben lesz rá kereslet. A közlés szerint mindezekre az évtized végén kerülhet sor, amikor az Emirates megkezdi átvenni azt az 50 gépes rendelését, amelyre tavaly novemberben a dubai légi szalonon szerződött.

Williams úgy látja, az Emirates rendelésállományával az A380-as program biztos lábakon áll, ezért nem sietős a típus új hajtómű opcióval valló ellátása, avagy ahogy a sajtóban forog „neosítása”. Koncentrációjuk nagyobb része irányul ezért az A320neo típuscsalád elindítására, valamint az A350XWB idei forgalomba bocsátására.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Jelenleg kereken tíz üzemeltetője van az A380-asnak. A British Airways a tízedik, tavaly vették át az első Superjumbójukat. (Fotó: Airbus)


Az Emirates kapcsán ugyanakkor nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a társaság szerződése az A380-asra, az a bizonyos félszáz gép valóban masszív egyösszegű rendelésnek számít, de Tim Clark, vezérigazgató igenis várja az Airbustól, hogy milyen újításokkal rukkol elő a Superjumbóhoz, egész konkrétan az új hajtóműnek is határozott hangot adva.

Nem véletlenül hagyták nyitva a dubai rendelés során a hajtóműválasztás lehetőségét, nem dőlt még el ugyanis, hogy a flottán jelenleg működő Engine Alliance GP7200, vagy a konkurens és egyébként továbbfejlesztett verziójú Rolls-Royce Trent 900 lesz-e a befutó.

Kész a teljesítményjavított Rolls-Royce Trent 900
Alapjaiban új fejlesztésű, következő generációs hajtóműről egyelőre nincs szó, de a Rolls-Royce nemrég bejelentette, továbbfejlesztette az A380-ashoz készített Trent 900 erőforrását. Az EP2-es verzió a mérések szerint 0.8%-os üzemanyag takarékosság többletet képes felmutatni. Az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) már jóvá is hagyta a teljesítményjavított Trent 900-ast, így az újonnan rendelt és átadott gépekre már ez az új Rolls-Royce „gépezet” kerülhet.

Az Airbusnak a 2007-es bevezetés óta eddig összesen 304 darab A380-800-ast sikerült értékesítenie, amiből 123 gép áll szolgálatban a világ különböző légitársaságainál.

2013-ban az Emirates megrendelésén kívül egyáltalán nem érkezett fix foglalás a kétszintes típusra. Idén év elején azonban sikerült 20 gépes szerződést kötni az Amedeo (korábban Doric) lízingcéggel, ami némileg javítja, de még korántsem fényezi igazán csillogóra a mutatókat.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!