A Jet Airways leállása után keletkezett piaci űr sem oldotta meg az állami Air India gondjait, helyi lapértesülések szerint a cégnek októberig van fedezete a bérek kifizetésére.

Az Economic Times szerint a cég most is csak késve tud fizetést adni a dolgozóknak, és október után már lehet, hogy abszolút nem kapnak bért, mert az Air Indiának a hitelek törlesztésére kell fordítania minden egyes rúpiát. A kormány segítségében pedig most még annyira sem bízhatnak, ugyanis az állam szeretne megszabadulni a cégtől és privatizálná.

A kormány korábban 1 milliárd dollár értékű garanciát biztosított az Air Indiának, amelyből mára 365 millió dollár maradt és ezt is hamarosan teljes egészében felhasználják. A lap kormányzati forrásai szerint a beszállítók kifizetésére és a bérekre fordítják majd az összeget. Utóbbi célra azonban jelenleg csak októberig van keret.

Fotó AIRportal.hu

A kormány közölte, tudnak a társaság anyagi helyzetéről, ugyanakkor nem terveznek újabb plusz forrásokat biztosítani ebben a pénzügyi évben.

A cég korábbi 8 milliárd dolláros adósságállományából a kormány egy szervezetén keresztül 4,3 milliárd dollárt vállalt át, egy évben csak adósságszolgálatra 565 millió dollárt költenek. Ebben a pénzügyi évben emellett 1,3 milliárd dollár adósságot fizet vissza az Air India, de ekkora teherrel a társaság egyedül nem tud megküzdeni, ezért kérték a kormány segítségét, amelyre nem nagyon számíthatnak, ezért alternatív megoldást kell találni.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.