Minden jel szerint komolyan gondolja Oroszország az Irkut MSz-21-es gyártásának, hosszabb távon pedig teljes repülőgépiparának függetlenítését a nyugati partnerektől, ennek újabb állomásaként hazai gyártású fedélzeti rendszerekkel szerelnék fel ezt a típust.

Az MSz-21 negyedik prototípusának első felszállása (Forrás: UAC)

A tesztelés és tanúsítás alatt álló keskenytörzsű orosz utasszállítóban jelenleg a nyugati beszállítók széles körétől származó fedélzeti rendszerek találhatók: mások mellett a Thales, az Elbit Systems, a Honeywell és a Rockwell Collins cégeké. Az utóbbi kettő amerikai vállalat rendszereitől szeretne most megszabadulni az MSz-21-es gyártását felügyelő Orosz Egyesített Repülőgépipari Konzorcium, de ha lehet a francia Thales termékeit sem alkalmaznák hosszabb távon – értesült a Sputnik News hírügynökség.

Az új, hazai rendszerek fejlesztéséről szóló tervezet szerint 2023 negyedik negyedévére kell befejezni ezek a tanúsítását.

Azt, hogy erre a határidőre mennyi a megvalósulás esélye, már az is jól jelzi, hogy a dokumentum is lefekteti: a határidő kitolható, figyelembe véve “az orosz alkatrészek rendelkezésre állását és előírásoknak való megfelelését”.

Emellett azt sem tudni, állami vállalat kapja-e meg a feladatot, hogy a nulláról indulva rendszereket tervezzen az MSz-21-hez. A típuson alkalmazott berendezésekhez viszonyítható orosz rendszer ugyanis pillanatnyilag nem létezik. A polgári repülőgépipar másik büszkeségének számító Szuhoj Superjet 100-asban ugyancsak külföldről importálnak számos eszközt és berendezést.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Legutóbb az 1980-as évek második felében fejlesztett Iljusin Il-96-hoz hoztak össze saját fejlesztésű rendszereket, amelyek részben még a szovjet érában születtek.

Az Irkut MSz-21-300 gyártásának függetlenítését viszont a politikai vezetés is zászlajára tűzte, miután az USA bizonyos speciális kompozitok szállítását is megtiltotta az országba. Ezek az utasszállító szárnyához elengedhetetlen anyagok, így pótlásukon a Rosztech már dolgozik, hazai hajtómű pedig az Aviadvigatel PD-14-es formájában rendelkezésre áll, tesztelése is hamarosan megkezdődik.

Ha minden a tervek szerint alakul, és a programra elegendő forrást is rendelkezésre bocsát a kormányzat, a jelenlegi tervek szerint 2021-ben, több év késéssel ugyan, de forgalomba állhat az új keskenytörzsű, és a sorozatgyártás is elindulhat az első évben hat, a másodikban tizenkét gépes éves rátával.

Az Irkut MSz-21-300-as végszerelősora (Forrás: Irkut Corporation)