Soha nem volt ilyen erős adózott nyeresége az Airbusnak, mint az elmúlt évben, az európai repülőgépgyártó minden kereskedelmi típusának gyártását igyekszik felpörgetni, de a beszállítói hálózat szűk keresztmetszetet jelenthet.

Guillaume Faury vezérigazgató a befektetőknek tartott webkonferencián csütörtökön azt mondta, hogy egy olyan átmeneti éven vannak túl, amikor a járvány hatásai egyre kevésbé érződtek, a légiforgalom elkezdett visszatérni, és ezzel a légitársaságok új gépek iránti igénye is megélénkült.

Ennek köszönhető, hogy 2021-ben az előző évhez képest 8 százalékkal 611 gépre tudták emelni az átadott gépek számát, emellett nettó 507 gépre érkezett rendelés, továbbá a helikopterekkel foglalkozó üzletág is rekord mértékű, 411 példányos megrendelést gyűjtött tavaly.

Faury hangsúlyozta, hogy mindegyik kereskedelmi repülőgép gyártási rátájának emelése terv szerint halad, de a beszállítói hálózatra folyamatosan ügyelni kell, mert ez jelenti a szűk keresztmetszetet.

A220-asból az évtized közepére havi 15 készülhet, ehhez már zajlik a mirabeli gyár átalakítása, az A320-as programot havi 65 gép gyártására bővítik 2023 nyarára, A350-esből pedig egy év múlva hat készülhet majd el minden hónapban. További növelésről év közben dönt a társaság.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Forrás: Airbus

Az A320neókkal kapcsolatban Guillaume Faury azt mondta, egyelőre vizsgálják a további bővítés lehetőségét, ha csak a piaci igények alapján hoznának döntést, akkor ennél magasabb szintet is megcélozhatnának, de akkor már fellépne az alapanyaghiány kockázata.

A vezető megjegyezte, hogy az A321neo hosszútávú járatokat teljesíteni képes XLR változatának első tesztpéldányát összeszerelték, idén megkezdődik a berepülés és jövőre forgalomba állhat az első gép.

Az Airbus erre az évre tavalyhoz képest 20 százalékkal magasabb átadási célszámot határozott meg, összesen 720 gépet szeretnének leszállítani, de ezért a vezérigazgató szavai szerint „minden nap meg kell majd küzdeni”.

Az Airbus A350-1000-es prototípusa a toulouse-i gyár felett. (Fotó: Airbus)

A Qatar-üggyel kapcsolatban szűkszavúan nyilatkozott Guillaume Faury: annyit mondott, hogy a szerződésben lévő jogukkal élve mondták vissza a katari cég megrendeléseit, de remélik, hamarosan nyugvópontra jut az ügy.

Később hozzátette: minden érintett ügyféllel beszéltek (őket Faury nem nevezte meg, bár a kérdés erre is vonatkozott – a szerk.), de egyik légitársaság sem légialkalmassági, hanem esztétikai problémaként tekint az ügyre.

Az A220-as nyújtott, 500-asként aposztrofált változatával kapcsolatban kérdésre válaszolva Guillaume Faury azt mondta, először végre kell hajtani a gyártás felpörgetését és nyereségessé kell tenni a programot, ez az évtized közepére várható, ez után indulhat el a tervbe vett gép megvalósítása.

Az A350-es programra ennek a vitának nagyobb kihatása eddig nem volt, és nem is számítanak erre a jövőben sem.

Az Airbus a 2021-es pénzügyi évet 52,1 milliárd euró árbevétellel zárta, ez négy százalékkal több, mint egy évvel azelőtt, az adózott nyereség pedig rekord szintet ért el: 4,2 milliárd eurót tett ki.

A kereskedelmi repülőgépek gyártása üzemi szinten 4,1 milliárd euró nyereséget hozott a megelőző évi 1,3 milliárdos veszteség után, a helikopterek eladásából 535, az egyéb hadiipari megrendelésekből 568 millió euró üzemi szintű nyereség származott.