2016. decemberében 11%-kal több, összesen 19 110 légi utas fordult meg a Debrecen Airporton. Az év egészét tekintve az utasforgalom 65%-kal haladta meg a 2015-ös év utasforgalmát – közölte lapunkkal a repülőtér üzemeltető.

A kelet-magyarországi légikikötő 2016-ban 284.400 utast regisztrált, mely 112 ezerrel haladta meg a 2015-ben elért 172.120 utasforgalmi adatot. Ez éves szinten 65 százalékos növekedést jelent.

A Wizz Air egyik A320-as repülőgépe. (Fotó: AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

A Wizz Air egyik A320-as repülőgépe. (Fotó: AIRportal.hu)

A december havi forgalom ugyanakkor csak 11%-os növekedést mutat 2015. december hónapjához képest. Az alacsonyabb növekedési mutató abból adódik, hogy tavaly decemberben már működött a Wizz Air debreceni bázisa, így decemberben már magasabb előző évi adatokhoz kell viszonyítani az adatokat.

Ugyanezen ok miatt a repülőtér utasszámának százalékban mért növekedése – a bejelentett néhány új járat ellenére – 2017-ben várhatóan jóval visszafogottabb lesz a 2016-ban kimutatott adatoknál.

A repülőtér üzemeltetője az ellenőrzött légtér és a repülőtéri légiforgalmi irányítás bevezetését, valamint a modernebb műszeres leszállító rendszer (ILS CAT II) kiépítését követően számít további jelentős bővülésre a légikikötő forgalmában.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A cég közleménye szerint a decemberi hónap legfontosabb híre, hogy a Wizz Air első debreceni bázis-nyitás évfordulóján bejelentette, hogy az első Európai Unión kívüli menetrend szerinti járatot indít Debrecen és az izraeli főváros Tel Aviv között. A járat 2017. március 26-tól indul hetente két alkalommal.

Továbbá fontos hír volt még, hogy a karácsonyi szünetben ismét üzemelt a Wizz Air malmői járata, amely 2017. március 27-től ismét hetente két alkalommal biztosít légi összeköttetést a svéd metropolisz és a cívis város között.

A karácsonyi szezon tavaly is rendkívül élénk volt, hiszen sokan látogatták meg szeretteiket, családtagjaikat és egyre többen keresték fel Kelet-Magyarországot külföldről is repülővel turisztikai célból, ami jelentősen támogatja a régió szálloda- és vendéglátóiparát.

Menetrend szerinti járatok a Debrecen Airportról

Wizz Air
London Luton – 8 járat/hét
Eindhoven – 3 járat/hét
Milánó-Bergamo – 2 járat/hét
Párizs-Beauvais – 2 járat/hét
Malmö – 2 járat/hét (2017. március 27-től)
Tel-Aviv – 2 járat/hét (2017. március 26-tól)

Lufthansa CityLine
München – 3 járat/hét