Delhiből érkezett Stockholmba az Air India Boeing 787-ese, amikor az állóhelyre gurulva a bal szárnyának vége nekiütközött egy repülőtéri épületnek. Mind a repülőgépben, mind az épületben kár keletkezett a vélhetően elhibázott forduló miatt, de a 179 utas és a személyzet közül senki nem sérült meg.

Nagy találkozás, a szokásos repülőtéri földi ütközések között elég kivételes módon: az Air India Delhiből érkező járatát teljesítő Boeing 787-es a stockholmi Arlanda repülőtéren egy irodaépólet sarkát találta el a bal szárnyának végével az Aerotelegraph cikke szerint.

A szerdán történt esetről a svéd rendőrség közölte, hogy a Dreamliner az 5-ös terminálhoz tartott, amikor eddig tisztázatlan okokból megtörtént a baleset.

A hivatalos vizsgálat megkezdődött, de egy névtelenséget kérő reptéri dolgozó szerint a repülőgép személyzete rossz gurulási vonalon közelítette meg a terminált.

A fotók tanúsága szerint a szárny vége belemetszett az irodaépület sarkába, így mindkettőn sérülés keletkezett. A 179 utas lépcsőkön hagyta el a repülőgépet, a körülményekből következően természetesen – és szerencsére – nem sérült meg senki.

Az eset 17.50 körül történt, a VT-ANE lajstromjelű 787-es az AI167-es járatot teljesítette, és mintegy ötven méterre volt a terminál épületétől. A helyszíni felvételek alapján a fordulási ívvel lehetett a gond, ezért ütközött a számára kijelölt állóhely mellett található a háromszintes épületnek a repülőgép szárnyvége.