Az amerikai gyártó szerint sikeresek voltak az augusztusban végrehajtott helyi tesztrepülések, ezért továbbra is bízik abban, hogy a kínai légügyi hatóság még ebben az évben feloldja a 2019-ben elrendelt repülési tilalmat.
A Boeing kínai leányvállalatának vezetője, Sherry Carbarry az Airshow China légi szalonon nyilatkozott erről, a Reuters tudósítása szerint azt mondta „minden probléma nélkül zajlott” a 737 MAX berepülése az ázsiai országban.
Elmondta azt is, hogy ennek alapján reménykednek abban, hogy a kínai hatóság még idén újra engedélyezni fogja a típusváltozat használatát, de ennél több részletet nem mondott.
Minden csak a hatóságokon múlik a Boeing illetékese szerint, aki hozzátette: mindent támogatást megadtak, és reménykeltő a kínaiak hozzáállása az ügyhöz.

Utalást tett arra, hogy kormányzati szintekig ér az ügy, szerinte az Egyesült Államoknak és Kínának vannak versenyjogi problémái egymással, amelyeket meg kell oldani, mert ez teszi lehetővé a Boeing számára, hogy eladhassa termékeit.
Mint arról korábban beszámoltunk, augusztusban teljesítette a módosítások utáni ellenőrző repüléseket a 737 MAX Kínában, pár nap múlva a tesztgép vissza is tért a Seattle-be.
Eközben a hatóságokkal az Airbus is tárgyal regionális típusa, az A220-as engedélyeztetése kapcsán, a Bombardier-től átvett, leánykori nevén C Series engedélyeztetése ugyanis Kníában még nem indult el.