Az idei nyári menetrendben 89 ország 191 célállomása lesz elérhető az Air France hálózatán, és több, a járvány miatt korábban felfüggesztett kínai útvonal válik ismét elérhetővé, a kapacitások elérik a 2019-es szintet.

A francia légitársaság közleménye szerint erős érdeklődést és előfoglalási adatokat tapasztal a nyári időszakra, hosszú idő után így újra a járvány előtti utolsó teljes évi, 2019-es ülőhelykapacitást biztosíthat. A március végén kezdődő nyári menetrendben így naponta átlagosan 835 járatot közlekedtet majd 89 ország 191 célállomására, ebből a hosszútávú hálózatában 85 reptér szerepel.

A legfontosabb újdonság, hogy három kínai célállomás ismét elérhetővé válik: Peking, Sanghaj és Hongkong július 1-jétől már napi járattal lesz elérhető Párizs-Charles de Gaulle repteréről.

Ezen kívül Tokió mindkét légikikötője felé bővül a kínálat: Hanedára heti 11, Naritára heti 3 járat közlekedik majd.

Észak-Amerika felé is nagyobb kapacitást biztosít a légitársaság, a folyamatosan bővülő igények miatt 14 amerikai és 5 kanadai célállomásra hetente 230 járatot üzemeltet majd. Az Air France lesz az egyetlen légitársaság, amely járatokat üzemeltet Ottawa és Európa között.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Fotó: AIRportal.hu

Afrika és Európa között a járvány ideje alatt is erős volt az Air France forgalma, de az idei nyári járatszám a 2019-es szintet is meghaladja majd. Június 12-től Dar Es Salaam is elérhetővé válik a zanzibári járatok meghosszabbításával, szintén ettől a dátumtól Nairobi közvetlenül is megközelíthető lesz Párizsból.

A karib-térségben az Air France május 5-től Belém és Cayenne között indít járatot, amelyek hetente egyszer közlekednek.

Európában az Air France a csúcsidőszakban naponta 650 alkalommal közlekedik 106 célállomásra.

A megszokott összeköttetések mellett 66 szezonális francia és európai járat is indul Párizsból, amelyekkel egyebek közt Korzika, Algéria, Marokkó, Tunézia és Görögország is elérhetővé válik több francia városból.

Fotó: AIRportal.hu

Budapestre a tervek szerint az Air France a nyári időszakban naponta három járatot üzemeltet majd.

Az Air France-KLM-csoport másik tagja, a KLM a magyar fővárosba több napon is 5 járatpárt közlekedtet.

A vállalat diszkont leánycégének francia részlege, a Transavia France közel 200 járatot üzemeltet majd 120 célállomásra, köztük százat Párizs-Orly repülőteréről.

A nyári időszakban folytatódik az Air France utaskabin-felújítási programja, amelyet a Boeing 777-300ER-ek fedélzetén alakítanak ki. Jelenleg a New York-i, dakari és Rio de Janeiro-i járatokat teljesítik ilyen gépekkel, március 27-től a lista Johannesburggal bővül.

Fotó: AIRportal.hu