A megújult szerb nemzeti légitársaság kimagasló számadatokat tudhat magáénak a 2014-es év első negyedévében a légitársaság közleménye szerint. Az első három hónap során 66%-kal, közel 365 ezerre nőtt az Air Serbia-t választó utasok száma a tavalyi évhez képest.

Nemcsak az utasforgalmi adatok hoztak ilyen eredményeket, hanem az üléskapacitás is, hiszen a rendelkezésre álló férőhelykilométer (Available Seat Kilometer – ASK) 93 százalékkal magasabb a 2013-as év első negyedévével összevetve. Mindennek köszönhetően 47%-os növekedés tapasztalható az első három havi nyereség terén.

A teherszállítást illetően, az előző évi időszakhoz képest 46 százalékkal több teherárú került leszállításra, ami 175 tonnát jelentett. Az Air Serbia elmondása szerint az áruk között többek közt szerb sajttermékek, ipari alkatrészek és elektronikai eszközök szerepeltek.

Szintén az első negyedév eredménye a két új Airbus A319 és egy Airbus A320 repülőgép érkezése a flottába, amellyel már tízre növekedett a keskenytörzsű sugárhajtású repülőgépek száma. Ezek mellett öt turbólégcsavaros ATR 72-es is színesíti a gépparkot.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Az Air Serbia ATR 72-es repülőgépe Budapesten. (Fotó: Bodorics Tamás - AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

Az Air Serbia ATR 72-es repülőgépe Budapesten. (Fotó: Bodorics Tamás – AIRportal.hu)


A negyedév utolsó napjaiban indult el a légitársaság új Budapestet Belgráddal összekötő járata, mely naponta közlekedik a két főváros között az ATR 72-es repülőgéppel.

Nem túl meglepő ez az óriási felívelése a légifuvarozónak, hiszen tavaly nyáron állapodott meg a szerb kormány és az Etihad Airways az akkor még Jat Airways néven üzemelő vállalat 49%-os tulajdonjogának felvásárlásáról. Az október óta Air Serbia néven működő légitársaság hosszú évek óta a túlélésért küzdött, azonban az Etihad támogatásának köszönhetően újra teret nyerhet a balkáni régióban. A tervek szerint 2015 végére már a tengerentúlra is közlekedhet az újjáéledt nemzeti légivállalat.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!