Három napig utasok nélküli utakat teljesített az Asiana Airlines az egyik Airbus A380-asával, mert a cégnek nincs szimulátora ehhez a típushoz, a pilóták jártasságának és engedélyeinek fenntartásához viszont elengedhetetlenek a gyakorlatok.
A kevés utas miatt az Airbus A380-asokat üzemeltető légitársaságok hónapokkal ezelőtt leállították a típust, mert képtelenség megtölteni és gazdaságosan üzemeltetni őket. A jobb anyagi helyzetben lévő, nagyobb cégeknél nem okozott gondot a pilóták képzése szimulátorokkal.
Más a helyzet például az Asiana Airlines esetében, ahol mindössze 6 példány repül a kétszintes óriásgépből, és megfelelő tanúsításokkal rendelkező szimulátor sem áll helyben rendelkezésre.
A Thai Airways thaiföldi szimulátorához pedig, amelyet képzésre használ a koreai légitársaság, a korlátozások miatt nem tudott eljutni senki – írta meg a South China Morning Post.
Emiatt májusban három napig üresen teljesített utakat az Asiana Airlines egyik A380-asa Dél-Korea felett. Ennek egyetlen célja az volt, hogy a kijelölt személyzet gyakorolhasson, és a szakszolgálati engedélyek fenntartásához előírt időt legyen aktív szolgálatban.
A légitársaságnál aztán rájöttek, hogy hosszabb távon nem finanszírozhatók az ilyen gyakorlórepülések, hiába maradt még 135 pilóta, akiknek repülniük kellett volna engedélyük megtartásához.
Végül a koreai közlekedési minisztérium sietett az Asiana segítségére, speciális esetként kezelve az ügyet meghosszabbították a lejáró engedélyek érvényességét. Hasonló kivételes eljárásban részesültek Japánban az All Nippon Airways pilótái is.
Az engedélyek érvényességével kapcsolatos problémák főként az A380-asok személyzetét érintik, más hasonló méretű típusoknál, mint a Boeing 747 vagy 777, több szimulátor van, avagy rendelkezésre áll áruszállító variáns is. Ezek személyzetét folyamatosan cserélve az utasszállítók pilótái is eleget repülhetnek, teljesítve az engedélyük megtartásához szükséges három fel- és leszállást minden kilencven napban.