A görög légitársaság két részletben akár 50 millió eurós, részvényre átváltható hitel nyújtásával részt vesz a spanyol diszkont légitársaság feltőkésítésében, amelynek 21 százalékos tulajdonosává válhat.
Az Aegean Airlines közlése szerint a Volotea meglévő részvényeseivel közösen tulajdonrészre cserélhető hitelt nyújt a cégnek.
A jelenlegi részvényesek és a görög légitársaság első lépésben fele-fele arányban összesen 50 millió eurót nyújtanak a légitársaságnak, majd az idei pénzügyi teljesítmény függvényében 2025 második negyedévében újabb 50 milliót, amelyben az Aegean szintén 25 millió eurós összeggel vesz részt.
A görög légicég által két részletben nyújtott kölcsön első részének átváltása esetén 13, mindkettő átváltása esetén a 21 százalékot érheti el az Aegean tulajdoni hányada a Voloteában.
Ezzel párhuzamosan a két légitársaság szándéknyilatkozatot is aláírt az egymás termékeinek keresztértékesítéséről és más kereskedelmi együttműködésről. Ennek célja a két vállalat közötti szinergiák kihasználása mellett a görög regionális repterek és a kulcsfontosságú európai piacok, például Franciaország, Olaszország, Spanyolország közötti útvonalhálózat fejlesztése.
A barcelonai központú Volotea 2012-ben kezdte meg működését, 22 bázisról több mint 450 útvonalon üzemeltet járatokat, 2023-ban 10,3 millió utast szállított 41 darab Airbus A320/A319 típusú repülőgépből álló flottájával.
A légitársaság főként a szezonális szabadidős piacokra, valamint a másodlagos célállomások közötti kiszolgálatlan útvonalakra fókuszál. Forgalmának 90 százalékát franciaországi, olaszországi és spanyolországi bázisairól üzemelő járatok teszik ki, míg a maradékot a görög- és németországi útvonalak adják.